
A Hilaris Hotels támogatja a Regőczi Alapítványt - Stratégiai partnerség a jövő generációjáért
Az alapítványt Áder János volt köztársasági elnök hívta életre
November 8-án, pénteken hatodik alkalommal oszt a hatóság láthatóságot javító eszközöket, ez az úgynevezett Light Friday. Itt várja az érdeklődőket ma a rendőrség.
A készlet erejéig többféle láthatósági felszerelést is szétoszt a rendőrség a kijelölt átvevőpontokon, 100 százalékos az árkedvezménnyel, vagyis ingyen. A Light Friday nevű akcióban 19 vármegye és a főváros vesz részt. A fővárosi átvevőpontok helyszínei itt találhatók.
A bluesénekes, előadóművész 1948. november 8-án született Budapesten. Pályafutását az 1970-es évek elején a Napsugár és a Sztár együttes tagjaként kezdte. 1979 és 1985 között a Hobo Blues Band tagjaként énekelt, 1985-től a Kormorán együttessel szerepelt, 1987 óta a Deák Bill Blues Band vezetője.
Wilhelm Conrad Röntgen egy új sugarat fedezett fel 1895-ben ezen a napon. Egészen pontosan azt vette észre, hogy egy fotólemez, ami egy asztal alsó fiókjában, egy bőrtokban volt fekete csomagolópapírba csavarva, rejtélyes módon fényt kaphatott, mert egy kulcs képe jelent meg rajta. A helyiségben az egyetlen kulcs a kertkapué volt, ami ugyanennek az asztalnak a felső fiókjában hevert. Több mint egy éve tették oda. Ezután kísérletezni kezdett a felfedezett jelenséggel. A jelenség hátterében álló sugárzást pedig X-sugaraknak nevezte el. Megállapította, hogy a sugárzás áthatol fán, papíron, ruhán, sőt, a legtöbb fémen is, kivéve az ólmot.
A hazánkban radiográfusi világnapként számon tartott napon a röntgensugárzás felfedezésének napján hivatott felhívni a figyelmet a szakterületre, mint hivatásra, illetve annak modern betegellátásban betöltött diagnosztikai és terápiás szerepére.
A Nemzetgazdasági Minisztérium megbízásából immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Modern Gyárak Éjszakája országos eseményt. A programsorozat lehetőséget kínál személyes látogatásokon való tapasztalatszerzésre és online bemutatókon történő részvételre egyaránt.
Ma este 19 órakor Paolo Sorrentino Parthenope – Nápoly szépe című alkotása nyitja a rendezvényt. A vetítés után a közönség találkozhat is a film női főszereplőjével, Celeste Dalla Portával.
Az idei Földtudományos Forgatag november 8-án online, november 9–10-én pedig a Természettudományi Múzeumba várja az érdeklődőket izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal, vasárnap pedig a családokat ingyenes belépéssel. A pénteki online nap keretében ismeretterjesztő előadásokban mutatják be az idei év ásványát, ősmaradványát, ásványkincsét és a jövő évi nyertesekkel kapcsolatban is eredményt hirdetnek. A további programok itt találhatók.
A koponyeg.hu előrejelzése szerint pénteken napközben az éjszakai köd és rétegfelhőzet fokozatosan feloszlik, így napközben többnyire derült, napos, száraz időre számíthatunk. A hőmérséklet 11 és 16 fok közé emelkedik. Szombaton reggelre köd és rétegfelhőzet is kialakulhat, amelyek feloszlása után derült, napos, száraz idő következik. A légmozgás gyenge lesz, a hőmérséklet hajnalban –3 és +3 fok között valószínű, míg nappal 10 és 15 fok közé emelkedik. Vasárnap pedig szintén napos, és rétegfelhős tájak váltakoznak. Nem fordul elő csapadék és a légmozgás is gyenge marad. Marad a 11-12 fok körüli maximum.
A fővárosba látogató több tucat diplomata miatti korlátozásokat ma (11. 08.) éjfélkor oldják fel. A nap folyamán azonban még lehet szakaszos lezárásokra számítani,
Az M2-es metró a Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar között közlekedik csak november 7-én és 8-án késő este, illetve november 9-én és 10-én egész nap. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz közlekedik majd – írja a BKK. A delegációk budapesti tartózkodása miatt pedig a következő járatok menetrendjében lesz változás pénteken.
Egy magyar származású színésznő születésnapja miatt tartják ezen a napon a feltalálók napját, aki 1914. november 9-én látta meg a napvilágot Bécsben. Édesapja jómódú bécsi bankár, édesanyja Budapestről elszármazott zsidó származású koncertzongorista volt. Hedy Lamarr nemcsak színésznő volt, hanem jártas volt a fizikában és a fegyverek területén is. 1942-ben George Antheil zeneszerzővel közösen fejlesztette ki azt az eszközt, amely lehetővé tette az egyidejű frekvenciaváltást. Az úgynevezett ugró kódos adó-vevő rendszert először torpedók irányítására használták. Később ez a találmány lett az alapja a bluetooth, wifi és GSM mobilhálózatok és más modern kommunikációs rendszerek működésének.
2001 óta ünnepeljük világszabadság napja néven a berlini fal lebontásának évfordulóját. 1989. november 9-e az egész világ számára egy korszak végét jelentette. A németek számára a háború utáni nagyon hosszú időszak ért ezzel véget, a Szovjetunió kelet-európai befolyásának elolvadásával pedig a korábbi kommunista országokban elindult a rendszerváltás. Többek között új demokráciák születtek Lengyelországban és Magyarországon. Ezek hatására 1991-ben a Szovjetunió is felbomlott és véget ért a hidegháború.
A ma már bazilikának hívott épületet az 1838-as nagy árvíz miatt építették. A mai Szent István tér közepe ugyanis egy kis, természetes kiemelkedést képezett a sík pesti területen, ahol több száz lakos talált menedéket a víz sodrása elől, amíg csónakokkal kimentették őket.
2024 tavaszán nemzetközi dzsessz-csereprogram indult Magyarország és a Koreai Köztársaság között, ennek keretében két ingyenes koncerten ismerkedhet meg a hazai közönség a gugak dzsessz jeles képviselőivel. November 9-én a Jedermann dzsesszkávézóban a SOOJIN SUH COLORIS TRIO, november 10-én a Koreai Kulturális Központban pedig a BANDO lép fel. További információk a koncertekről itt olvashatók.
November 9-én rendezik meg a Halloween Runt a kőbányai pincerendszerben, ahol a „Csontig hatoló élmény a föld alatt!” szlogennel és csontvázas tematikával várják majd a futókat és a túrázókat! Az esemény során minden korosztály megtalálhatja a neki való kihívást. További részletek a futóversenyről itt találhatók.
Karbantartás miatt 2024. november 9-étől 11-éig a H6-os HÉV rövidített útvonalon jár: november 9-én és 10-én (szombaton és vasárnap) csak a Közvágóhíd és Tököl között; november 11-én (hétfőn) csak a Közvágóhíd és Tököl, illetve Szigetcsép között. A kimaradó szakaszon a H6-os pótlóbusz közlekedik – írja a MÁV.
Ingyenes klasszikus koncertek lesznek most szombaton Budapesten, szerte a városban. A zene éjszakája program során a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei különleges koncertekkel készülnek, amik 18 órától kezdődnek például a Hadik Kávéházban a Púder Bárszínházban vagy a Három Hollóban.
Az UNESCO november 10-ét a tudomány világnapjává nyilvánította a békéért és a fejlődésért. A nap célja, hogy emlékeztesse az embereket a tudomány béke és fejlődés iránti elkötelezettségére, valamint hangsúlyozza a közösséggel szembeni felelősségteljes használatát.
1483. november 10-én született Luther Márton német teológus, a reformáció elindítója. Luther, az Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én Wittenbergben közzétett 95 pontjával indította el a reformációt. Luther Márton elutasította a búcsúcédulák árusítását, elítélte a búcsú gyakorlatát, illetve a búcsúval való visszaéléseket és bírálta a bűnök pénzzel való megváltását, ezért a pápa kiátkozta.
Vasárnapra ingyenes családi napot szervez a Magyar Nemzeti Múzeum a Burger Barna: Meg nem írt képeslapok című kiállítása köré épített programokkal. A nap folyamán interaktív foglalkozások segítik, hogy a múzeumi tér a legifjabbak számára is otthonossá és ismerőssé váljon. További részletek itt olvashatók.

Az alapítványt Áder János volt köztársasági elnök hívta életre

Az intézmény egyedülálló szülészeti nyílt napokat szervez.

Ezt mégis hogy gondolta?!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.