„Rákos kétgyermekes édesanya vagyok és a saját feltételeim szerint akarok meghalni”

A halálos beteg kétgyermekes édesanya úgy érzi, a saját szabályai szerint szeretné befejezni az életét. Az 56 éves Helen Skelton gyógyíthatatlan mellrákkal él, és tudja, hogy ha eljön az ideje, önállóságot akar afelől, hogyan tölti utolsó napjait. Mivel allergiás a morfiumra, attól tart, hogy élete végén súlyos fájdalmakat fog érezni, ami még tovább traumatizálhatja gyászoló szeretteit.

A brightoni  pszichoterapeutánál, Helennél 2020-ban azonnal négyes stádiumú mellrákot diagnosztizáltak, és azt mondták neki, hogy körülbelül három-öt éve lehet hátra. Négy évvel a lesújtó prognózisa után Helen, akinek felnőtt gyermekei 23 és 24 évesek, még mindig teljes munkaidőben dolgozik, és „valóban éli” „ragyogó” életét.

Igyekszik a lehető legteljesebb életet élni, amíg még teheti, de a halál állandó jelenléte vele marad, és tudatosan úgy döntött, hogy nem hagyja figyelmen kívül. Annak ellenére, hogy „életszeretőnek” írja le magát, és elfoglalja magát, ő és családja feje fölött állandóan ott lebeg a diagnózisa, és onkológusa is arra figyelmeztette, hogy „nem valószínű, hogy megöregszik”.

„Mivel mindig változik az orvostudomány, így nem tudják megmondani, a kapott gyógyszerek meddig tarthatnak életben. Már ahhoz a generációhoz tartozom, akik együtt élnek a halállal.”

Helen már a diagnózisa előtt is támogatta az asszisztált halált, bár azt elismeri, hogy ezzel nagyon óvatosan kell bánni. 

„Nem támogatom minden áron, de abban hiszek, hogy az embereknek joguk van megválasztani, hogyan és mikor szeretnének meghalni. Nem tartom helyesnek, hogy csak egy utunk van, főleg, ha az megalázó egyes embereknek.”

Bár Helen emlékszik arra, hogy körülbelül 25 évvel ezelőtt látta apósát viszonylag békésen meghalni egy hospice-ban, tapasztalatból tudja, hogy ez nem feltétlenül igaz minden rákos betegre. A „rák világában ” való jelenlét egy része azt jelenti, hogy Helen „sok halálesetnek” lehet tanúja. Mint mondta, számos olyan szenvedést látott, amikor már a beteg nem tudta elviselni a fájdalmat. Terapeutaként Helen rendkívül odafigyel arra, hogy a traumák hogyan befolyásolhatják az emberek életét, és a lehető legjobban meg akarja védeni a családját.

Helen, aki már beszélt szeretteivel az asszisztált haldoklással kapcsolatos gondolatairól, így folytatta: „A családomnak el kell viselnie a halálom miatti gyászt. De szeretném megóvni őket attól a folyamatos traumától, hogy lássák, mennyire szenvedek.”