Ez volt az első szinkronos rajzfilm: 96 éve ezen a napon mutatták be

1928. november 18-án mutatták be az első olyan rajzfilmet, aminek már volt hangja is. Érdekesség, hogy a film főszereplőjének nem ez volt az első színre lépése, sőt az első neve sem.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.11.18.
Módosítva: 2024.11.18.
ez lesz ma Mickey rajzfilm

Ez volt az első szinkronos rajzfilm

Egy Mickey egér-rajzfilm volt az egyik első szinkronhanggal ellátott rajzfilm is. Kevesen tudják, hogy Walt Disney „Steamboat Willie” című filmje – amit 96 évvel ezelőtt ezen a napon mutattak be először – valójában a harmadik olyan alkotás volt, ami Mickey és Minnie főszereplésével készült, de ez volt az első, amit be is mutattak. Mickey egér „eredeti” neve egyébként Mortimer volt, a figurát pedig nem más alkotta meg, mint Walt Disney.

Viersen,,Germany,-,July,9.,2024:,Walt,Disney,Mickey,Mouse film
1928-ban mutatták be az első szinkronos rajzfilmet. / Fotó: Ralf Liebhold / Shutterstock

Ma a felesleges antibiotikumszedésre hívják fel világszerte a figyelmet

November 18-án van ugyanis az Európai Antibiotikum Nap. Ilyenkor általában különböző tájékoztató anyagokat állítanak össze egyes szervezetek, amik segítségével aztán minden tagállam többek között arra próbálja felhívni a lakosok figyelmét, hogy milyen veszélyeket rejt a kontrollálatlan és indokolatlan antibiotikum szedése, illetve hogy mit lehet tenni ez ellen. Az ECDC által közzétett statisztikák szerint évente több mint 35 000 ember hal meg szuperbaktérium okozta (antibiotikumoknak ellenálló) fertőzésekben, amik éppen emiatt jelentek meg.

Lomtalanítás lesz a IX. kerületben

2024. november 18. és november 22. között a IX. kerületi körzetekben lesz lomtalanítás. Fontos, hogy lom kizárólag az adott címre vonatkozó, a postaládákba dobott hivatalos tájékoztatólevélben, valamint a külön ebből a célból készült online térképeken megjelölt helyen és napon, 18 óra után helyezhető ki! A nem a megjelölt időpontban történő lomkikészítés közterület-szennyezési szabálysértésnek minősül, ami bírságot vonhat maga után. A lomokat az FKF a kihelyezést követő napon szállítja el.

Egy éve ment el Csomós Mari

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja tavaly, 2023. november 18-án hunyt el. Rendkívül hiteles szerepformáló volt, belülről, önmagát adva játszotta karaktereit. 2017. március 27-én, a színházi világnapon választották a nemzet színészévé, Berek Kati helyére.

Ezen a napon született a magyar orvosi fizika megteremtője

Jendrassik Jenő 1824. november 18-án Kapnikbányán született. Fiziológus, egyetemi tanár volt. A bölcsészdoktori oklevél elnyerése után, 1847-től Bécsben végezte orvosi tanulmányait, ahol 1853-ban orvosi oklevelet nyert. Két évig dolgozott a bécsi közkórházban műtőnövendékként, majd Erdélyben koleraorvos volt. Tervei szerint épült fel a budapesti élettani intézet, amely akkor a legkorszerűbbek közé tartozott. Az orvosi fizika első hazai művelője volt. Jelentősek a bordaközi izmok működésére, a szemmozgások mérésére vonatkozó tanulmányai, de nagy szerepe volt az Országos Közegészségügyi Tanács megszervezésében is.

Véradás vöröskereszt életmentés
Itt várják ma a váradókat.

Három helyen várják ma a véradókat

  • 7–19 óra között a Közép-magyarországi RVK Intézetben (1113 Budapest, Karolina út 19–21.)
  • 12–17:30 óra között a Sugár Üzletközpont II. emeletén (1148 Budapest, Örs vezér tere 24.)
  • 12–18 óra között pedig az Újpesti Ifjúsági Házban (1042 Budapest, István út 17–19.).

12 fokig is melegedhet a hőmérséklet

A koponyeg.hu előrejelzése szerint hétfőn északkeleten tartósan ködös, borult idő lesz; míg máshol – az erős délnyugati szél hatására – felszakad a felhőzet, kisüt a nap. ÉK-en csak 5, máshol akár 10-12 fok is lehet.

Itt tilos ma megállni egy focimeccs miatt

Labdarúgó-mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz több kerületben is. A rendőrség tájékoztatása szerint tilos megállni november 18-án 24 óráig a VII. kerületben a

  • Dob utca mindkét oldalán az Erzsébet körút és a Hársfa utca közötti szakaszon,
  • Hársfa utca mindkét oldalán a Dob utca és a Király utca közötti szakaszon,
  • Király utca mindkét oldalán az Eötvös utca és az Erzsébet körút közötti szakaszon.

Emellett november 18-án 2 órától szakaszosan és időszakosan lezárják a VII. kerületben a

  • Dob utcát az Erzsébet körút és a Hársfa utca között,
  • Hársfa utcát a Dob utca és a Király utca között,
  • Király utcát az Eötvös utca és az Erzsébet körút között.

Különleges koncert lesz a MOMKultban

Egy igazi különlegességnek lehetnek szem- és fültanúi azok, akik ellátogatnak november 18-án a MOMKultba, az „Éjszaka a lokálban” koncertre. Nem csak azért unikális az esemény, mert a műsor sztárfellépőit így együtt, ebben a formációban még sosem láthatta a közönség, hanem azért is, mert a nem mindennapi stíluskeveredésnek köszönhetően igazi újdonságra számíthatunk. A koncertről itt lehet többet megtudni.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás