
„Úgy jött a tűz, mint az ítélet” - Orkán erejű szél és tűz pusztított egy magyar faluban
Drámai felvételen, ahogy leég a fél falu.
A párnak nehéz feldolgozni a történteket.
Amikor Daniela Stockmann megtudta, hogy ikerlányokat vár, nem is lehetett volna boldogabb. El sem tudta képzelni, hogy hamarosan az orvosok vele és vőlegényével, Dave Warddal szörnyű hírt közölnek.
2021 decemberében a szülők nagyon boldogok voltak, amikor megtudták, hogy gyermekük fog születni, ráadásul rögtön kettő. Ám ez az örömhír hamarosan szomorúsággá változott, amikor megtudták, hogy egyik lányuk, Daisy az anyaméhben meghalt egy iker-iker transzfúziós szindróma miatt (olyan rendellenesség, amikor a két magzat keringése kapcsolatban áll egymással).
Ez a fájdalom borzasztó volt
– mondta Daniela, felidézve azt a napot, amikor értesült a veszteségről.
Szörnyű volt az a nap, valószínűleg akkor gyászoltunk a legjobban. Egyszerűen nem hittük el, hogy minden rendben volt, majd hirtelen egyiküket elvesztettük. Dave is összetört, nem lehetett belé lelket önteni.
A párnak azt mondták, hogy Danielának azonnal speciális lézeres műtétre van szüksége, ami úgy tűnt, sikeres volt. Ekkor azt hitték, megmentették a másik babát is, de a kismamának belső vérzése lett. Ezután az orvosok már csak egy szívverést hallottak. A szülők a másik baba miatt maradtak erősek, aki végül császármetszéssel jött világra. Orla koraszülött volt, ezért fényterápiára volt szüksége – írja a The Sun.
Eközben Daisyt megengedték, hogy a karunkba vegyük, majd babakocsival toljuk a ravatalozóba. Nagyon nehéz volt megbirkózni azzal, hogy boldognak kellene lennünk, de gyászolunk.
Drámai felvételen, ahogy leég a fél falu.
Bajtársai mindent megtesznek, hogy megmentsék Zsolt életét.
A rendőrség pillanatok alatt felgöngyölítette az ügyet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.