
Teljes döbbenet: beleszeretett az AI barátnőjébe, de ez még nem minden
Gyengéd érzelmeket táplál iránta...
Az anya és szerelme valósággal sokkot kapott.
Egy nő felidézte a megrázó pillanatokat, miután a világ egyik legritkább terhességét állapították meg nála. Kiderült ugyanis, hogy az egyik ikerbaba valójában rákos szövetté alakulhat át.
A 36 éves Lara Eastwood kezdetben nagyon boldog volt, hogy hat hét után közölték vele, ikreket vár. A világa azonban teljesen összeomlott, amikor egy nyolchetes vizsgálat során kiderült, hogy az egyik baba nem él. Lara és 43 éves élettársa, Daniel Turner azonban a 12 hetes vizsgálaton még megdöbbentőbb hírt kapott: az elhunyt magzat nem szívódott fel, helyette befolyásolja a másik petesejt fejlődését. Ez azt jelenti, hogy a baba és a méhlepény is károsodhat, ő és a baba élete is veszélybe kerülhet, ha nem szüntetik meg a terhességet.
A nő azonban úgy döntött, hogy nem mond le gyermekéről és kockáztat. Hamarosan szülni fog, de a szülésig még nem tudni semmi biztosat – írja a Mirror. Utána rengeteg vizsgálaton kell majd átesnie a kismamának és a babának is.
Azt mondták, hogy ikrekkel vagyok terhes – ami ezután történt, teljesen összetört. Csak a makacsságom és az ösztöneim miatt döntöttem úgy, hogy folytatom. Remélhetőleg egészséges babát fogok szülni, és minden nehéz pillanat megéri majd
- fogalmazott Lara. Az orvosok mindössze 44 ehhez hasonló esetet ismernek.
Gyengéd érzelmeket táplál iránta...
Szívnagyobbodást diagnosztizáltak nála az orvosok.
Hátborzongató részletek derültek ki az eset kapcsán.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.