Az idén 175 éves építmény előkészítő munkálatai a tényleges építkezést 10 évvel előzték meg. Óriási cölöpök ezreit verték le a Duna alá, melyek ma is tartják a Lánchíd pilléreit.
Magyarország vélhetően leghíresebb hídja a Lánchíd, ami jóval több mint egy építmény, hiszen Budapest szimbóluma, a városrészek egyesülésének jelképe, illetve a reformkor és persze a legnagyobb magyar, Széchenyi István életművének talán leginkább időtálló emléke. A fővárosban élők naponta akár többször is áthaladnak a hídon, ám azt a többségük nem is gondolná, hogy milyen alapokon áll ez az építmény, illetve hogy milyen emberfeletti munka előzte meg a tényleges munkálatokat.
A Lánchíd 175 éve köti össze Pestet Budával, ám az ikonikus építmény múltja ezt is meghaladja. Amikor eldőlt, hogy egy állandó hidat fognak építeni, és az is eldőlt, hogy ehhez melyik az ideális hely, elindulhattak az alapozó munkálatok – derül ki a PestBuda cikkéből. Szokatlan zajra lettek figyelmesek pest-budai lakosok 1839 őszén, amikor robbanásszerű hangok rázták meg a város viszonylagos csendjét. Ez nem volt más, mint a cölöpverő rémisztő hangja.
1839 szeptemberében különös hangot hallottak. Ütemes puffanásokat, amelyek a Duna felől jöttek. A hang a cölöpverő gépé volt, amely elkezdte a Lánchíd alapozásához szükséges cölöpök leverését. Ezzel azt igyekeztek kideríteni, hogy milyen mélyre kell a híd pilléreit tartó cölöpöket a Duna, azaz a folyó fenekének szintje alá elhelyezni, hogy azok biztonsággal megtartsák majd a hatalmas építményt. Mivel a tervek szerint a hídfők is a Dunában kaptak helyet, így ezeket is cölöpökkel kellett megtámasztani, csak az építmény világháborús lebombázása után kerültek a hídfők a folyó budai és pesti partjára.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre