
Meccs közben sérült meg a focista, ez mentette meg az életét
A kórházi vizsgálatok ijesztő dolgot találtak a testében.
A 21 éves profi női focista, Leyla Ozturk az egyik tavaly szeptemberi meccsnapján ugyanúgy felvette az egyesülete mezét, mint a korábbi években minden alkalommal, és minden erejével azért küzdött a pályán, hogy csapatát, a Skelton Ladiest győzelemre hajtsa. Az utolsó meccse azonban örökre megváltoztatta a lány egész életét. A mérkőzés hevében ugyanis súlyosan megsérült a fiatal tehetség, amikor ráesett a nyakára. A kórházi CT-felvételek pedig valami egészen más problémát fedeztek fel Leylánál.

A futball mentette meg az életemet
– emlékszik vissza a tavaly szeptemberi horrorsérülésére Leyla a DailyStarnak. A fiatal sportolót ugyanis kórházba szállították a nyaksérülésével, ahol megállapították, hogy pajzsmirigyrákban szenved a nő. Előfordulhat, hogy ha nincs az a sérülése, akkor Leyla még évekig nem szerzett volna tudomást az állapotáról.
Az orvosok azt mondták, hogy a nyakam rendben van, de a zsibbadásomat valószínűleg szövet- vagy idegkárosodás okozza. Később azonban azt mondták, hogy találtak valamit, ami miatt aggódnak. Egy daganatot találtak a bal pajzsmirigyemen. Sürgősen beutaltak, és végül megállapították, hogy rákról van szó, és műtétre lesz szükség az eltávolításához. Az érzelmek hullámvasútja volt ez az időszak
– tette hozzá a focista.
A lány műtétei sikeresek voltak, sőt pozitívum, hogy nem terjedt át a rák a nyirokcsomóira, így egy kétkörös műtét segítségével eltávolították a daganatot, és jelenleg tünetmentes a sportoló, csupán egy hormonkezelő gyógyszert kell rendszeresen szednie. Jövő augusztusban pedig egy radiojód-terápiát javasoltak neki az orvosok, amelynek az a célja, hogy a megmaradt sérült pajzsmirigyszöveteket megcélozza és elpusztítsa. Addig azonban visszatérhetett a pályára is a fiatal tehetség.

Top hírek

Mennyire ismered Budapest rakpartjait? Kvíz
Tudod, kikről nevezték el őket?

Nem lesz miniszter Magyar Péter egyik kulcsemberéből
Viszont Tarr Zoltán és Tanács Zoltán is kap bársonyszéket.

„Amikor festek, sikerül elfelejtenem, hogy 41 évesen haldoklom”
Egy másik világba repíti a festés.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre