Magyar Péter tettéért mások börtönt kaptak – Itt vannak a példák

Jogi szakértők egybehangzóan állítják, hogy a baloldal legújabb üdvöskéje elkövette a Büntető Törvénykönyvben megfogalmazott rablás bűncselekményét, amikor erőszakkal elvett és a Dunába dobott egy nagy értékű telefont. Magyar Péter ügyében a Fővárosi Nyomozó Főügyészség nyomoz.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.07.06.
Magyar Péter nyomozás rablás

Magyar Péter legutóbbi bulija olyan jól sikerült, hogy nyomozás indult ellene garázdaság és rongálás gyanúja miatt. Érdekes, hogy a rendőrség miért döntött így, mivel szakértők egybehangzóan azt állítják, hogy Magyar Péter a rendelkezésre álló információk alapján rablást követett el. Persze a gyanúsítás, később a vád az eljárás során még változhat – írja a Bors.

POY_2073
Magyar Péter ellen nyomozás indult garázdaság és rongálás gyanúja miatt (Fotó: Polyak Attila)

Magyar Péter erőszakosra itta magát

Történt ugyanis, hogy két héttel ezelőtt egy belvárosi luxus szórakozóhelyen Magyar Péter fiatal nőket akart felszedni, még olyanoknál is próbálkozott, akik a párjukkal buliztak. Magyar nem sokkal később megütött egy embert a szemtanúk szerint, majd a férfi méregdrága mobilját kicsavarta a kezéből és később a Dunába dobta. 

Magyar Péter olyan erőszakos volt a szórakozóhelyen,
hogy a biztonságiak fojtófogással dobták ki a klubból

Hasonló esetekben szinte kivétel nélkül több éves börtönbüntetést szabtak ki a bíróságok. 

A törvényi tényállás a következő a BTK. 365. paragrafusra szerint: 

 

Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot […] alkalmaz […], az rablás bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Azt, hogy Magyar Péter erőszakkal tulajdonította el a nagy értékű mobiltelefont, maga a politikus sem tagadta. Ráadásul az erőszak alkalmazását több szemtanú bizonyítja.

Másokat azonnal börtönbe zártak hasonló esetért

Részlet egy júniusi cikkből

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett miatt folytatott eljárást egy pocsaji lakossal szemben. A gyanúsított a belvárosban ismerkedett meg egy 18 éves fiúval április 7-én hajnalban, akitől többször is el akarta kérni a telefonját. Miután a fiatal nem volt hajlandó odaadni, kikapta a mobilt a kezéből, amit dulakodás közben a fiú visszaszerzett. A férfinek ez sem volt elég, megütötte a sértettet, és újra elvette a készüléket, majd elszaladt. A járőrök még aznap előállították a 28 éves férfit, aki a kihallgatásán beismerő vallomást tett. A rendőrök a több mint 100 ezer forint értékű telefont egy füves területen megtalálták, és visszaadták a fiatalnak. A nyomozók a pocsaji lakost őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. A rendőrök elvégezték az eljárási cselekményeket, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.”

Tehát annak ellenére őrizetbe vették, majd letartóztatták a telefont erőszakkal eltulajdonító pocsaji férfit, hogy az értékes tárgy megkerült és ő beismerő vallomást tett.

A Magyar Péter által elkövetett bűncselekmény nagyon hasonlít például egy 2016-os  rabláshoz is, amikor egy 19 éves tolvaj a buszon erőszakkal elvette egy 14 éves kislány mobiltelefonját, lényegében Magyar Péterhez hasonlóan kitépte a kezéből. A gyanúsítottat gyorsított eljárásban, rablás vádjával 2 év letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

A Főügyészség vette át a nyomozást

A Metropol a folyamatban lévő üggyel kapcsolatban kérdéseket tett fel a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak. Azt válaszolták a lapnak, hogy az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség az illetékes szerv. A következő kérdéseket tették fel:

  • Hogy áll jelenleg a nyomozás?
  • Sikerült-e a Dunában megtalált telefonból érdemi információt kinyerni?
  • Miért garázdaság bűntette miatt indult eljárás, amikor hasonló esetekben, ha fizikai erőszakkal veszik el valakinek a telefonját, akkor általában rablás miatt indul meg a nyomozás a feltételezett elkövető ellen?

Válaszukban dr. Domokos Réka helyettes sajtószóvivő úgy fogalmazott:

Megkeresésére tájékoztatom, hogy a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitányságán elrendelt nyomozás áttételt követően a Központi  Nyomozó Főügyészségen van folyamatban. Az ügyről a büntetőeljárás eredményessége érdekében további adat jelenleg nem közölhető.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás