„Szeretném, hogy a kisfiam egyszer majd tudjon járni” – a poklok poklát éli át Barbara két beteg gyermekével

Barbara nehéz körülmények között neveli két beteg gyermekét. Nagy összefogás szerveződik a családért.



Megosztás
Szerző: KN
Létrehozva: 2024.07.03.
beteg gyerek albérlet család

Jónás Barbara Klaudia egyedül neveli két beteg gyermekét, a 3 éves autista gyanús Zoét és az 1 éves Dominikot, aki csökkentett agyvelőállománnyal született; gyenge az izomzata, nem tud ülni sem. Gyógykezelésekre jár, hogy egyszer lábra tudjon állni. Barbara imádja a gyermekeit és mindent megtesz azért, hogy jobb életet biztosítson nekik.

Barbara Zoéval és Dominikkal Fotó: beküldött

Nehéz körülmények között élnek

Barbarának és a gyerekek apukájának hét hónapja különvált az útjuk; egyedül nem tudta tovább fizetni az albérletüket Budapesten, így le kellett költöznie a két gyermekével Mezőkövesdre, szintén albérletbe. A nehéz anyagi körülmények között élő családért nagy összefogás alakul; minden segítséget szívesen fogadnak.

Egy ismerős adott ki nekünk egy kis házat, de sajnos sok mindent kellene rajta csinálni. Nem tudunk normálisan fürdeni és mosni sem, mert az előző lakó mindent elvitt, leszerelt és tönkretett 

– mondta a Metropolnak a 32 éves anyuka, aki szeretne dolgozni, de négy órában nehéz munkát találnia, több időre azonban nem tudja megoldani a kicsik felügyeletét; egyedül a gyermekek dédimamájától kap segítséget. 

Barbara és Dominik Fotó: Beküldött

„Kilátástalan a helyzetünk”

Barbarának születése óta nehéz sors jutott, intézetben nőtt fel. A gyermekeiért szeretne mindet megtenni, hogy a lehető legjobb életük legyen. 

Kilátástalan a helyzetünk, minden kis segítségnek nagyon örülünk. A gyermekeimért élek, mindennél jobban szeretem őket. Az egészségük a legfontosabb, szeretném, hogy a kisfiam egyszer majd tudjon járni

–  mondta az anyuka a könnyeivel küszködve.

Ide kattintva megtudatod, hogyan segíthetsz a két beteg gyermekét egyedül nevelő anyukának.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás