Erre nem sokan számítottak, újabb ország határánál jelentek meg az oroszok

Komoly hadgyakorlat kezdődik. Washington bejelentette, hogy éberen figyel.



Megosztás
Szerző: WM
Létrehozva: 2024.06.13.
Módosítva: 2024.06.13.
Havanna hadgyakorlat Kuba hadihajóflotta moszkva

Megérkezett Kuba fővárosának kikötőjébe az az orosz hadihajóflotta, amelynek látogatását a két érintett ország egy héttel ezelőtt jelentette be. A két ország közös hadgyakorlatot tervez, szakértők szerint ennek célja az erődemonstrálás az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás miatti növekvő feszültség közepette.

Hadihajók és atom-tengeralattjárók is részt vesznek Kuba és Oroszország közös hadgyakorlatában
 Fotó: Ernesto Mastrascusa/MTI

A kubai hadsereg 21 ágyúlövéssel üdvözölte az oroszokat, ezenkívül halászok és bámészkodók kisebb csoportja nézte a hajókat, amint elhaladtak a négyszáz éves Morro-erőd előtt, a kikötő bejáratánál. A kubai diplomáciai tárca szerint az orosz hajók érkezése összhangban áll a kétoldalú baráti kapcsolatokkal, valamint a nemzetközi szabályok szigorú betartásával, és egyik hajó sem szállít atomfegyvert, ottani állomásozásuk nem jelent veszélyt a térségre.

Az amerikaiak is reagáltak a tervezett hadgyakorlatra, egy tisztségviselő úgy fogalmazott a Reutersnek:

Természetesen figyelemmel kísérjük a hajók útvonalát. A hajók és a tengeralattjáró egy ponton sem jelentettek közvetlen fenyegetést az Egyesült Államokra nézve.

Egy meg nem nevezett katonai szakértő szerint az amerikai erők arra számítanak, hogy az orosz hajóraj Kuba után ellátogat a Moszkvával szintén szövetséges Venezuela valamelyik kikötőjébe is, és végül csak a nyár végén indul haza. Egy kicsit másképpen nyilatkozott William Leogrande, a washingtoni American University professzora. Szerinte a látogatás több, mint a megszokott gyakorlat, ugyanis olyan időszakban történik, amikor Joe Biden amerikai elnök kormánya azt próbálgatja, hogy milyen messzire tud elmenni Ukrajna támogatásában. 

A hadihajók látogatásával Vlagyimir Putyin orosz elnök arra akarja figyelmeztetni Bident, hogy Moszkva is képes kihívó lenni Washingtonnal szemben az ő befolyási övezetében.

Havanna mindössze 160 kilométerre van a floridai Key West amerikai haditengerészeti bázistól.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás