
Kétségbeesve kért segítséget egy magyar anya: fogták, berakták egy kocsiba 4 hónapos gyermekét és elhajtottak vele
Sikerült megakadályozni, hogy egy férfi Budapestre szöktesse gyermekét.
Az egyik legbefolyásosabb olasz portál az idei évben is rangsorolta a kontinens legjobb pizzázóit, a legjobb 50 közé pedig – nem először – egy budapesti étterem is bekerült, méghozzá előkelő helyen.
A pizzavilág egyik legbefolyásosabb kalauza, az 50toppizza.it minden évben felállít egy rangsort, amelyen az Európában fellelhető, de Olaszországon kívüli pizzériák kapnak helyet. A díjazottakat az idén Madridban, egy nagyszabású gála keretében hirdették ki és idén is ott volt közöttük – egyedüli magyar pizzériaként – a budapesti Belli di Mamma.
Inkognitó ellenőröket küldenek minden pizzériába, hogy senki se tudja, kik, mikor jönnek, és mindig utalás nélkül fizetik a számlát. Soha nem tudtunk róluk. A látogatás után e-mailt küldtek nekünk, amelyben meghívták a pizzériát az eseményre
– mondja a budapesti hely tulajdonosa, Riccardo Bianchi.
A fővárosban, az Akácfa utcában található étterem idén a 35. helyen zárt az Olaszországon kívüli, 50 legjobb európai pizzéria között. Az étterem már nem először követel helyet magának ebben a mértékadó rangsorban. Tavaly a 26., 2022-ben a 33., 2021-ben a 42., 2020-ban, az étterem nyitásának évében pedig a 44. helyen végeztek ebben az összevetésben.
A rangost összeállító olasz portál a magyar étteremről ezt írja az idei méltatásában:
„Ha egy budapesti magyar egy olaszországi nyaralásra emlékeztető pizzára vágyik, akkor a választás egyértelmű: Belli di Mamma. Ez az étterem gyors kiszolgálást kínál és határozottan a nápolyi stílusú pizza szerelmeseinek a kedvence. A feltétek számos helyi alapanyagot és olasz specialitásokat is tartalmaznak – különösen a sajtok tekintetében. A borválaszték pedig lenyűgözően olasz.”
A Belli di Mamma pizzamestere, a toszkán származású Lorenzo Giuliani egyenesen Olaszországból hozatja az alapanyagokat, míg a zöldségeket és a húsokat magyar termelőktől, illetve tenyésztőktől vásárolja.
Nálunk nápolyi típusú pizzák szerepelnek a kínálatban, amelyeknek sokkal magasabb a nedvességtartalma, mint a Magyarországon elterjedt római típusú pizzáé. A másik jellemzője a nápolyi pizzának, ami nálunk kapható, az a hatalmas perem, ami miatt nagyságrendekkel több feltét kerülhet a tésztára.
És hogy melyek ezek közül is a kedvencek?
A legnépszerűbb a Margherita, amely egy egyszerű San Marzano paradicsomszószból, Fior di Latte mozzarellából, bazsalikomból és extra szűz olívaolajból áll. Ezen kívül népszerű a Napoli 2.0, amit 2 órán át főzött Datterino paradicsomszósz, sárga félszáraz paradicsom, szardella, kapribogyó és egy csodálatos friss nápolyi burrata borít.
A budapesti étterem olasz tulajdonosa a jövőbe tekintve elárulta, hogy bővülés előtt állnak, és már helyszínt keresnek, mert
jelenleg nem tudunk annyi vendéget fogadni, amennyi szeretne nálunk vacsorázni.
Sikerült megakadályozni, hogy egy férfi Budapestre szöktesse gyermekét.
Három évig titkolta a családja elől a lány, hogy édesanya.
Megszűnik a Lidl egy népszerű szolgáltatása.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre