Szentkirályi Alexandra: Fel kell számolni a közlekedési káoszt Budapesten

A kormánypártok főpolgármester-jelöltje a Bayer-showban elmondta, a két hét múlva tartandó választásokon a globalista és szuverenista erők összecsapásának lehetünk szemtanúi mind az önkormányzati, mind pedig az európai parlamenti választáson.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.05.27.
Módosítva: 2024.05.27.
Szentkirályi Alexandra káosz közlekedés

A választások tétje, hogy urai leszünk-e a saját életünknek, vagy megmondja valaki külföldről, hogy mit kell a világról gondolni, és hogyan kell dönteni háború és béke, a migrációban vagy például a gender kérdésében – mondta el a Magyar Nemzet beszámolója alapján a Bayer-showban Szentkirályi Alexandra, majd hozzátette, érdemes arra is kiemelt figyelmet fordítani, hogy Budapesten jelenleg egy olyan főpolgármester ül a Városházán, akinek kampányfinanszírozási botrányaira derül fény egyik napról a másikra. 

Ez a botrány mindenki számára nyilvánvalóvá vált a 2022-es választás kapcsán, azonban most egy ehhez hasonló ügy sejlik fel a 2019-es önkormányzati választásokkal kapcsolatban Karácsony Gergely személye körül. Egy ilyen puskaporos levegőjű időszakban egy olyan ember, akinek külföldről nemcsak a pénzt, hanem az utasítást is adják, számtalan veszélyt rejteget magában

– emelte ki Szentkirályi Alexandra, majd Bayer Zsolt kérdésére válaszolva kiemelte, a kampányolás során rengeteg tapasztalattal gazdagodott, köszönhetően a számtalan, városszerte szervezett utcafórumnak. 

Az embereknek nagyon elegük van abból, hogy Karácsony Gergely becipelte a hátán az egész Gyurcsány-féle bandát a Városházára. Elegük van abból, hogy nem történik érdemben semmi a közlekedés a köztisztaság és a hajléktalankérdés ügyében. A benyomásaim szerint az emberek látják és tudják, hogy Karácsony Gergely egy trójai faló, és a gyomrában igazából Gyurcsány emberei lapulnak

– jelentette ki a kormánypártok főpolgármester-jelöltje, aki vérlázítónak tartja, hogy míg Budapesten számos súlyos kérdés megoldatlan maradt, addig Karácsony Gergely országos kampánykörúton van Gyurcsány Ferenccel. 

Nem mintha Karácsony Gergely arról lenne híres, hogy olyan baromi sokat dolgozik, de hogy a kampányban Dobrev Klára a hóna alá kapta őt, és elvitte kirándulni, az szerintem egészen röhejes. Karácsony Gergelynek pedig erre mindössze az a válasza, hogy annyira rendben vannak a dolgok Budapesten, hogy már erre is ráér. Szerintem nem ugyanazt a mozit nézi Karácsony Gergely, mint a budapestiek, amikor azt mondja, hogy itt rend és tisztaság van

– tette hozzá Szentkirályi. A beszélgetés ezt követően a rakpart lezárására terelődött át, ugyanis a nemrég nyilvánosságra került tervek szerint a főpolgármester végleg lezárná a pesti alsó rakpart Szabadság híd és Lánchíd közötti szakaszát, kitiltva onnan az óránként több mint kétezer arra közlekedő gépjárművet, ezzel tovább súlyosbítva a fővárosban tapasztalható közlekedési káoszt. 

A főváros a rakpart lezárásáról nem egyeztetett senkivel, nem folytatott a tervekről semmilyen párbeszédet. Ugyanis amikor ezt a tervet először megszellőztette Karácsony Gergely, akkor a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara egy tizenegyezer főt érintő konzultációt, felmérést kezdeményezett, ahol a megkérdezettek hetven százaléka elmondta, a rakpart lezárása hatalmas közlekedési káoszt okoz, és gazdasági problémákat is okozhat a fővárosi vállalkozások számára

– emelte ki Szentkirályi Alexandra, hozzátéve, hogy az iparkamara figyelmeztetését teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a Karácsony Gergely vezette főváros, a közgyűlés pedig megszavazta a rakparti forgalom korlátozását előíró javaslatot. A tíz évnél öregebb gépkárművek kitiltásával kapcsolatban Szentkirályi Alexandra elmondta, a főváros különböző zéró kibocsátású zónák kialakítását tervezi, aminek eredményeként a fővárosban közlekedő gépjárművek kétharmadát kitiltaná Budapestről. 

Mindezt egy podcastből kellett először megtudnunk, ahol Karácsony klímaügynökségének a vezetője, aki egyébként egy volt MSZP-s árnyékminiszter, elmondta, ők már dolgoznak ezeken a terveken BKK-val. Majd pedig mindezt Karácsony Gergely letagadta, azt állítva, hogy sem ő, sem pedig egyetlen egy kollégája nem mondott ilyet

– tette hozzá a kormánypártok főpolgármester-jelöltje, aki elmondta, a balliberális városvezetés mindeközben arra is sajnálja a pénzt, hogy P+R-parkolót építsen a város határában. 

A műsorban mindezek mellett kitértek a hajléktalankérdésre is, ami mostanra szinte kezelhetetlenné vált a fővárosban. A hontalan emberek ugyanis sok esetben életvitelszerűen tartózkodnak az utcán, a parkokban, illetve a tömegközlekedési eszközökön is. 

Korábban mi a fővárosban úgy kezeltük ezt a helyzetet, hogy fejlesztettük a hajléktalanok számára hozzáférhető egészségügyi ellátást és a hajléktalanszállókat, ugyanis nem szabad azt mondanunk, hogy a hajléktalansággal kapcsolatban nem lehet mit tenni, és nincs alternatíva. Mindeközben az sem helyes, hogy a többség számára ma a közterületek jelentős része használhatatlan

– mondta el a véleményét Szentkirályi, aki kiemelte, a hajléktalankérdésben a tömegközlekedés is egyre inkább érintetté vált az elmúlt időszakban, majd hozzátette, nonszensznek tartja, hogy egy szűk kisebbség és Karácsony Gergely tehetetlensége miatt az átlag budapestiek nem tudják normálisan használni a közterületeket és a közösségi közlekedést, mindeközben pedig a főpolgármester a közösségi médiában azt állítja, hogy szemmel láthatóan csökkent a hajléktalanság Budapesten.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás