
Elon Musk vészjósló dolgot mondott a mesterséges intelligenciáról, közeleg a vég?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolElon Musk szerint az emberiség hamarosan labdába sem rúghat a mesterséges intelligencia mellett.
A mesterséges intelligencia egyesek szerint maga a jövő, míg bőven vannak olyanok is, akik úgy gondolják, hogy a földbe fogja tiporni az emberiséget. Valószínűleg nem sokat segített a mesterséges intelligencia megítélésén a Terminátor-széria sem, de valóban furcsa belegondolni, hogy ami pár évtizede még csak fikció volt, az ma már a rémisztő valóság.

Természetesen a világ egyik leggazdagabb embere, a Tesla és a SpaceX mögött álló "őrült" innovátor, Elon Musk is határozott véleménnyel rendelkezik a témával kapcsolatban, és ugyan nem kötötte most az orrunkra, hogy pozitív, vagy negatív dolognak tartja a mesterséges intelligenciát, az biztos, hogy szerinte jóval hamarabb lehet vele gondunk, mint hittük.
Elon Musk úgy gondolja, hogy hamarosan sokkal okosabb lesz a mesterséges intelligencia, mint egy ember – sőt, azt jósolja, hogy 2029-re az egész emberiséget le fogja nyomni tudásban, ez pedig egészen hátborzongató.
Ray Kurzweil jövőkutató szerint is 2029 lesz a vízválasztó, bár ő úgy érzi, hogy akkor még csak az emberi értelmet fogja megütni a mesterséges intelligencia, és még lesz hova fejlődnie – ezzel szemben Elon Musk jóval többet néz ki belőle, így ha hiszünk neki, akkor felkészülhetünk arra, hogy esetleg egy kicsit aggodalmasabb lesz az élet 5 év múlva.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre