
Brutális állatkínzás a kamerák előtt: betonra hajította a kutyáját, mert lusta volt kinyitni a kaput
Az állatkínzásról készült felvétel mindenkit sokkolt.
Itt tart az orvostudomány és a technika.
Még ugyan nem járnak közöttünk, de a háttérben már dolgoznak a robotok: New Jersey-ben olyan újszerű orvosi beavatkozást tudtak végrehajtani mesterséges intelligenciával, amellyel a tüdő eddig elérhetetlen területei is megvizsgálhatóvá váltak.
A hivatalosan robot által támogatott bronchoszkópiának nevezett eljárást a New Jersey-ben található Englewood Health klinika orvosai alkalmazták a világon először, méghozzá az Intuitive Surgical nevű cég segítségével, amely olyan robottermékeket fejleszt, gyárt és forgalmaz, amelyek célja a betegek vizsgálatának és kezelésének javítása.
E technológiával sokkal részletesebben látjuk a beavatkozás területét, és jóval finomabban mozgathatjuk az eszközt szűk helyeken is
– mondta el a HealthITnews-nak David Shiu, az Englewood Health pulmonológiai osztályának vezetője, aki forradalminak minősítette az újítást.
A fő újdonság, hogy a robot integrált vizuális szondával rendelkezik, aminek a segítségével az orvosok az élő közvetítés révén valós időben látják is a területet, ahol az eszköz jár, így pontosabban tudnak a célterület felé navigálni. A szakemberek szerint ezzel csökkenthetők a szövetet érő károsodások, minimalizálhatók a bemetszések, illetve kisebb az okozott fájdalom, és csökkenhet az egészségügyi intézményben töltött idő, összességében pedig a költségek is. Ráadásul a távolság sem akadály: legutóbb egy szingapúri orvoscsoport az 5 ezer kilométerre lévő Japánban végzett el így egy gyomoreltávolítást.
Az állatkínzásról készült felvétel mindenkit sokkolt.
Ami korábban egy 5 perces fuvar volt, az most 40.
Úgy vélik, közük lehetett a kicsi halálához.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.