RETRO RÁDIÓ

Figyelmeztet a NASA: 20 ezer aszteroida tart a Föld felé





Már 2029-ben itt lehet az első veszélyes óriás.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2023.12.06.
Módosítva: 2023.12.06.
NASA aszteroida csillagászat

A NASA szerint naponta csaknem 50 tonnányi űrkőzet bombázza a Földet. Ezek szerencsére csak homokszem nagyságúak, így elégnek a légkörben anélkül, hogy bármi problémát okoznának. De azért a múltban már voltak olyanok, amelyek súlyosabb következményekkel jártak: 66 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszok pusztulását például egy 12–15 kilométer átmérőjű égitest okozhatta, amelynek becsapódásakor egymilliárdszor nagyobb energia szabadult fel, mint amekkora ereje a hirosimai atombombának volt. 

Már 2029-ben itt lehet az első veszélyes óriás (Képünk illusztráció) Fotó: Pixabay

Az amerikai űrhivatal folyamatosan figyeli a Föld közelébe jutó objektumokat (angol nevük Near-Earth Object, rövidítve NEO), amelyek többsége kisbolygó (Near-Earth Asteroid, NEA), de akadnak közöttük üstökösök is. A NEO-k közé azokat az égitesteket sorolják, amelyek égi mozgásuk során 200 millió kilométerre megközelíthetik a Földet. Ez hatalmas szám, egyharmaddal több mint a Nap–Föld-távolság, a Holdtól mért távolságunknak pedig több mint ötszázszorosa. De közöttük is vannak „potenciálisan veszélyes kisbolygók” (Potentially Hazardous Asteroids, PHA), ezek azok, amelyek még közelebb jutva akár „belénk is botolhatnak”. A megfigyelt objektumok egytizede tartozik ebbe a veszélyes kategóriába.

Jobb felkészülni egy ilyen fenyegetésre, gondolhatta az amerikai kongresszus, amikor 2005-ben azt a feladatot adta a NASA-nak, hogy térképezze fel a 140 méternél nagyobb égi objektumokat. E keresés során eddig mintegy 20 ezer ilyet találtak a csillagászok, ám egy jelentés alapján a 140 méternél nagyobb Föld-közeli objektumok háromnegyede továbbra sem került a látóterükbe (eddig hét és fél ezer 140 és 1000 méter közötti testet azonosítottak) – számolt be róla a space.com.

Szakértők szerint a legnagyobb veszélyt jelenleg a 335 méter széles Apophis aszteroida jelenti, amelyet 2004 óta tartanak szemmel. Várhatóan 2029. április 13-án lesz Föld-közelben, méghozzá 19 ezer mérföldön belül, vagyis közelebb, mint egyes műholdak. A következő legkockázatosabb a csaknem fél kilométeres Bennu, amely 2182. szeptember 24-én ér el hozzánk. 

Annak ellenére azonban, hogy rengeteg aszteroida közelíti meg bolygónkat, az űrügynökségek vezetői biztosak abban, hogy megvan a technológiájuk a Földet fenyegető közvetlen veszélyek leküzdésére. Tavaly a NASA sikeresen letérítette pályájáról a Dimorphos aszteroidát egy űrrepülőgép segítségével, amit a szakértők vízválasztó pillanatnak neveztek az emberiség védelmében. 

Mindannyian felelősséggel tartozunk szülőbolygónknak. Végül is ez az egyetlen, amivel rendelkezünk

– mondta akkor a NASA vezetője. 

Az Egyesült Államok űrügynökségének kettős aszteroida-átirányítási tesztje, más néven a DART volt az első alkalom, amikor az emberiség szándékosan megváltoztatta egy égi objektum mozgását. A szakértők az aszteroida-eltérítési technológiát tervezik alkalmazni a jövőben is, ha kisbolygók ütköznének a Földdel.





 





Ezeket olvastad már?
Hátborzongató dolgok derültek ki Maddie feltételezett gyilkosáról

Hátborzongató dolgok derültek ki Maddie feltételezett gyilkosáról

Elvitték minden idők eddigi legnagyobb Ötöslottó jackpotját

Elvitték minden idők eddigi legnagyobb Ötöslottó jackpotját

Botrány: meghurcolták a rendőrök a tízéves kisfiút, az anya kártérítést követel

Botrány: meghurcolták a rendőrök a tízéves kisfiút, az anya kártérítést követel

Háromszor támadt ez az állat egy nőre Terézvárosban

Háromszor támadt ez az állat egy nőre Terézvárosban

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás