RETRO RÁDIÓ

Három ufót látott a postaládája felett: futott az életéért a férfi





A mai napig kirázza a hideg, ha eszébe jut, mi is történt vele.



Megosztás
Szerző: B. V.
Létrehozva: 2023.12.03.
Módosítva: 2023.12.03.
ufo űrlény űrhajó Reddit kapcsolat

Az életéért imádkozott az a férfi, aki úgy véli ufót látott a postaládája felett. Az észak-kaliforniai lakos Redditen osztotta meg bizarr és hátborzongató élményét. A nevét elhallgató felhasználó egy lakókocsiparkban élt, aminek a közelében állítása szerint semmilyen légibázis nem volt, így biztosan nem repülőgép volt az, amit látott.

ufo
Ufót látott a postaládája felett Fotó: Pexels

Úgy vélem, hogy tavaly életemben először tényleg láttam egy földönkívülit. Valós élményem volt vele

 – kezdi a posztjában.

Úgy emlékszik este nyolc órát írtak akkor, amikor az ufó űrhajója három piros fénnyel világítva a postaládája fölé repült. 

Nem voltak világosak, de a környezetük, az aurájuk rendesen világított. A fény sem pislákolt, így biztos nem egy repülőgépről volt szó. Egy fejjel lefelé néző háromszög alakú pozícióban álltak a gépek. Kettő közölük egy helyben állt, míg a harmadik a bal saroknál balra-jobbra mozgott, majd a tökéletes helyét elérve megállt.

A Reddites úgy véli, hogy az űrlények kommunikálni próbáltak vele.

Olyan volt, mintha mutatni akartak volna valamit. Nagyjából három percig voltak ott, majd egyre halványabbak lettek és egyszer csak eltűntek. 

A férfit a mai napig a hideg rázza, ha belegondol abba, mi is történt. Úgy érezte, mintha egy felsőbb hatalom próbált volna kapcsolatba lépni vele. Tudja, hogy az egész őrületnek hangzik, és azóta sem történt vele még csak hasonló sem, de úgy volt vele, hogy muszáj megosztania a látomását. Legnagyobb meglepetésére azonban a platformon közölték vele: ne aggódjon, nincs egyedül az esettel – írja a DailyStar.

 





 





Ezeket olvastad már?
Hatalmas fogás a józsefvárosi piacon: ezt foglalták le a pénzügyőrök

Hatalmas fogás a józsefvárosi piacon: ezt foglalták le a pénzügyőrök

„Tisztelt fegyveres rabló bácsi! Nem éri meg patikát rabolni” – Levélben üzentek a kirabolt pécsi patikusok a rablóknak - videó

„Tisztelt fegyveres rabló bácsi! Nem éri meg patikát rabolni” – Levélben üzentek a kirabolt pécsi patikusok a rablóknak - videó

Autósok figyelem: egy nagyon fontos határidő jár ma le, ha így fizetnél

Autósok figyelem: egy nagyon fontos határidő jár ma le, ha így fizetnél

Érdemes előre felkészülni: ekkor csap le a mediterrán ciklon Magyarországra

Érdemes előre felkészülni: ekkor csap le a mediterrán ciklon Magyarországra

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás