RETRO RÁDIÓ

Úrrá lett rajta a betegsége, emiatt kellett meghalnia egy zalai férfinak





Vádat emeltek a nő ellen.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2023.11.30.
vádemelés cukorbeteg halálos baleset

Vádat emeltek egy nagykanizsai nő ellen, aki a cukorbetegségének ismert tünetei ellenére autóba ült, és rosszulléte miatt halálos balesetet okozott.

Fotó: Pixabay

A Zala vármegyei főügyészség szóvivője a likeBalatonnak elmondta, hogy a 48 éves nő vércukorszintjének szabályozása miatt 2006 óta szorult inzulinos kezelésre. Amikor tavaly május 20-án nappali műszakban dolgozott, egész nap ügyelt a speciális étkezési szabályokra és a szükséges inzulinadag beadására, este viszont a munkahelyéről úgy indult haza autójával, hogy már egyértelműen érezte a vércukorszintjének csökkenését. Ennek ellenére nem fogyasztott ételt, csak a lakására érve akart vacsorázni és beadni magának az esti inzulinadagot.  

Az autóját vezető asszony vércukorszintje néhány percen belül annyira lecsökkent, hogy tudatzavart eredményező hipoglikémiás rosszullét alakult ki nála, így nem tudta a forgalmi viszonyokat megfelelően kezelni

– idézte fel Jánky Judit.

Emiatt először nekiütközött egy előtte haladó segédmotorkerékpárnak, majd egy parkoló személyautónak, végül több száz méterrel távolabb egy épület kerítésébe csapódva állt meg. A baleset következtében a 60 éves motorkerékpáros a kórházba szállítása után meghalt.

A cukorbeteg nő nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat ellene.





 





Ezeket olvastad már?
Megsérült egy gyerek a játszótéren: hárít az önkormányzat Óbudán – Fotók

Megsérült egy gyerek a játszótéren: hárít az önkormányzat Óbudán – Fotók

Élő Barbie babává műttette magát az OnlyFans-modell

Élő Barbie babává műttette magát az OnlyFans-modell

Minden megváltozott: túlélte az öngyilkossági kísérletét a 19 éves fiatal

Minden megváltozott: túlélte az öngyilkossági kísérletét a 19 éves fiatal

„A feleségem elhagyott, a lányom autóbalesetben meghalt” – egyik napról a másikra került utcára Zoltán

„A feleségem elhagyott, a lányom autóbalesetben meghalt” – egyik napról a másikra került utcára Zoltán

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás