„Valami olyat akartam, amire mindig emlékezni fog” – Nyolc focipályányi nagyságú felirattal kérte meg párja kezét Róbert





Sokan tervezik, hogy hogyan kérik meg párjuk kezét, ám Bori Róbert „akciója” igazi különlegesség. A férj mindent bevetett, a gyűrű mellett traktor, GPS-rendszer és drón is segített a jelentős szavakban.



Megosztás
Szerző: Julius K.
Létrehozva: 2023.11.19.
leánykérés felirat traktor GPS-rendszer drón

A közösségi médiában gyorsan elterjedtek azok a képek, amin egy mezőgazdasági területen a következő felirat látható: HOZZÁM JÖSSZ BABUCI?. A nem mindennapi lánykérés végül sikerrel zárult és igent mondott a hölgy. A monumentális felirat elkészítését nem kevés tervezés, előkészítés és fortély előzte meg, melyekről Bori Róbert mesélt a lapunknak. 

Első körben 4-5 órás munkafolyamat volt Róbertnek a felirat elkészítése  Fotó: Bori Róbert

Azt szokták mondani rólam, akik ismernek, hogy maximalista vagyok. Ezt én nem tudom, de valami olyat akartam, amire emlékezni fog a párom évtizedek múlva is

– fejtette ki Róbert, aki megosztotta velünk, hogy amikor a felirat ötlete megfogalmazódott benne, tudta, hogy ehhez segítséget kell kérnie.

„Mezőgazdasági vállalkozást működtetek, így nem volt nehéz olyan ismerőst találni, aki segíteni tud. Az Axial Kft.-nél egy jó ismerősöm megtervezte a felirat GPS-koordinátáit, minden egyes betűhöz, ékezethez külön koordináta tartozik. Miután ezeket megkaptam tőlük, beültem a traktorunkba, amihez egy tárcsát kapcsoltam, majd elkezdtem egyenként a betűk koordinátáit betáplálni a jármű GPS-rendszerébe és így jött létre a felirat” – mondta Róbert, aki azt is elárulta nekünk, hogy ez 4-5 órás folyamat volt, és miután elkészült, még háromszor átment rajta, hogy nehogy az időjárás azt tönkretegye. Azt is megtudtuk Róberttől, hogy a felirat 600 méter széles és 100 méter a betűk magassága, illetve abba is beavatott minket a vállalkozó, hogy két nappal később egy apró csellel csalta oda a párját a leánykérés helyszínére. 

Róbert és párja a lánykérés után Fotó: Bori Róbert

Azt mondtam neki, hogy egy vadász ismerős vadbetörést jelentett a földünkre, és mint ilyenkor szoktam, felengedtem egy drónt és a felirat felé irányítottam, majd amikor elértem a betűket, szóltam a páromnak, hogy nézzen a drón képernyőjére. Meglátta a lánykérést, rám nézett, ekkor én már letérdeltem és a gyűrű a kezemben volt. Ő pedig könnyek között, meghatódva szerencsére igent mondott

– idézte fel a nagy pillanatot Róbert, és elmondta, hogy a házasságkötésen már túl is vannak, és december elején lesz az esküvő, illetve a lagzi.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás