Érdekes ajándékot eszelt ki Csongrádi Kata a névnapjára

Nem magának kér ajándékot Csongrádi Kata a neve napján. Sőt ő ajándékozza meg közönségét egy felejthetetlen délutánnal. A belépő pedig játék vagy tanszer, rászoruló gyermekek javára.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.11.24.
Csongrádi Kata Pelsőczy László jótékonysági koncert

November 25-én szombaton Csongrádi Kata egy jótékonysági műsorral ünnepli a Katalin-napot a Magyarországi Szerb Színházban. Az előadóművész kollégáját, Pelsőczy Lászlót nyerte meg sztárvendégnek. A csütörtöki főpróba remekül sikerült, minden adott ahhoz, hogy szombaton délután a közönség jól szórakozzon. 

 

Az előadás során a közönség népszerű dalokból, versekből – többek közt Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Karinthy Frigyes, Radnóti Miklós, Váczi Mihály, József Attila – költeményeiből és színdarabok részleteiből összeállított műsort láthat. Csongrádi Katát láthatjuk majd Sissyként, Bajor Giziként, Dérynéként, Nofretéteként. Partnerével, Pelsőczy Lászlóval közösen állították össze a színvonalas műsort. A belépőjegy díja pedig mindössze egy-egy tanszer vagy játék a hátrányos helyzetű gyerekek javára. Már sokan regisztráltak az előadásra, úgyhogy ajándékokban nem lesz hiány. 

Az összegyűlt ajándékokat Mikulásra kapják meg a gyerekek a régi általános iskolámban, a Baross Gábor Iskolában

– számolt be a művésznő a Metropolnak. – 15 évvel ezelőtt, a 150. Sissy-musical bevételéből  hoztunk létre egy alapítványt, ezen keresztül rendszeresen támogatjuk egykori iskolám hátrányos helyzetű diákjait. Hálás vagyok a Magyarországi Szerb Színháznak, amelyik otthont ad ennek a jótékonysági produkciónak és mindannak, aki eljön és ajándékot hoz. Adni jobb, mint kapni! Számomra ez az igazi névnap ünnep, hogy örömet szerezhetek a közönségnek és a gyerekeknek egyszerre!

Információink szerint már eddig is sokan regisztráltak a részvételre annak ellenére, hogy nem kapott nagy hírverést a jótékonysági produkció, de még van néhány hely a nézőtéren, a plakáton megadott címen vagy telefonszámon lehet regisztrálni. Belépődíjként pedig játékot, tanszert várnak a szervezők – olyat, amit a saját gyerekeink kezébe is szívesen adnánk. 

Szerezzünk együtt örömet azoknak a gyerekeknek, akiknek a mindennapokban kevesebb jut!

– kéri Csongrádi Kata.

 

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás