„Túl a könnyeken vár még győzelem" – elképesztő jubileumot ünnepel Csongrádi Kata

Május 7-én, vasárnap délután ünneplik Csongrádi Kata 50 éves színészi-énekesi jubileumát, ahol többek közt Csonka András, Sipos Péter és Straub Dezső is fellép.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.05.07.
Módosítva: 2023.05.07.
jubileum csongrádi kata megemlékezés

Pótszékes telt ház van a Stefánia Palotában Csongrádi Kata ma délutáni, 50 éves színészi-énekesi jubileumán, a jegyeket pillanatok alatt elkapkodták. Nem csoda: Csongrádi Kata – aki híven ápolja nyolc éve elhunyt férje, a szövegíró S. Nagy István emlékét – töretlen népszerűségnek örvend, és az évek semmit nem vettek el a lendületéből, pozitív életszemlélete erőt ad azoknak is, akik testi-lelki bajoktól szenvednek. Ráadásul olyan sztárvendégeket hívott, mint Csonka András, Jáger Gyula, Kocsis Tibor, László Attila, Sipos Péter, Straub Dezső és DJ Dominique. Élőben kíséri a Stúdió 11 és a Varidance táncegyüttes.

Fotó: Facebook

37 éven keresztül volt társa férje, S. Nagy István dalszövegíró, akinek az emlékére minden évben koncertet szervez. Idén május 7-én lesz az emlékkoncert, amin egyben Csongrádi Kata 50 éves pályafutását is megünneplik.

Valamennyi tevékenységemmel igyekszem erősíteni másokban a pozitív életszemléletet és a reményt, hogy »Túl a könnyeken vár még győzelem«, hiszen »Csoda az élet!«

– mondta a Ripostnak a művésznő, aki a kerek évfordulóhoz közeledve egy kis retró videóban köszönte meg mindazt, amiért hálás lehet.

Köszönet a családomnak, akik minden áldozatot meghozva taníttattak és felneveltek, köszönet a férjemnek, akivel 37 éven keresztül együtt lehettem jóban-rosszban, egészségben-betegségben, és köszönet a barátaimnak, kollégáimnak, akik segítették és segítik az életemet. S köszönet a közönségnek, hogy immár 50 éve szeretettel fogadnak a színpadon

– foglalta össze Csongrádi Kata.

Legújabb dalát is megmutatta a Ripost, amit a havasi gyopár legendája ihletett, miszerint a Betlehemi Csillag – miután elvezette a Három Királyokat a Jászolhoz – tovább vándorolt, és egy sziklás helyen leszállt a Földre, hogy Életvirágként hirdesse: túl lehet élni a túlélhetetlent is. A dalt Szász M. Attila hangszerelte.

A művésznőről és elképesztően izgalmas életéről még többet megtudhatsz a Ripost cikkében, ahol további érdekes fotókat is találsz Csongrádi Katáról.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás