Az anyuka elhajította 3 éves gyerekét, amikor látta, hogy nincs menekvés az ámokfutó elől





A bedrogozott gázoló cserbenhagyta áldozatát.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2023.11.30.
autó baleset édesanya

A 28 éves Lisa Chapman az egyik ashfordi utcán szeretett volna átkelni 3 éves kisfiával, amikor egy autó olyan eszelős tempóban robbant be a kereszteződésbe, hogy látta, ez elől már nem tud elmenekülni. Annyi lélekjelenléte még volt, hogy a gyermekét odébb penderítse, így a jármű csak őt gázolta el, a pici megúszta.

A gyereket akarta biztonságban tudni, de neki magának esélye sem volt arra, hogy elkerülje az ütközést

– mondta el Alex Krikler Kent megyei ügyész a The Sunnak.  

Fotó: Pixabay

A sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről, és nem is jelentette a balesetet, így mire a szerencsétlenül járt nőre rátaláltak, már nem tudtak rajta segíteni. A térfigyelő kamerák felvételei alapján a rendőrök azonosították a gázolót, akire sárral és vérrel borított ruhájában aludva találtak otthonában.

Kiderült, hogy a 25 éves Bradley Cain a napot a Faversham Hop Fesztiválon töltötte, ahol nemcsak berúgott, de drogokat, köztük kokaint is fogyasztott. Mindezek után pedig simán beült autójába, amivel hazafelé száguldva nekiütközött egy táblának, és majdnem karambolozott egy másik autóval is a végzetes gázolás után. A toxikológiai tesztek kimutatták, hogy véralkoholszintje több mint kétszeresen túllépte a megengedett határértéket. A szeptember 2-án történt eset után a bíróság most hozta meg ítéletét, amelynek értelmében a férfinak tíz év és tíz hónapot kell börtönben töltenie. 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás