Kata még 30 percig élt a gázolás után, sokkoló hírt közöltek a lány anyjával

A fiatal lány még 30 percig élhetett, B. Katát szilveszterkor gázolta halálra az M3-as autópályán az akkor még csak 20 éves V. Martin.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.08.27.
tragédia

V. Martint bíróság elé állították, aki 2019-ben halálra gázolta az M3-as autópályán B. Katát, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott és otthagyta az élettelen lányt az autópályán.

A 22 éves V. Martin családja nélkül, egyedül lépett be a tárgyalóterembe. Mint ismert, Kata és barátja a Tankcsapda-koncertről tartott hazafelé, amikor összevesztek a kocsiban. A nő megkérte szerelmét, hogy álljon félre az autópályán, Kata kiszállt az autóból.

Zoltán a leállósávba húzódott, hogy megbeszéljék a problémát, Kata azonban kipattant az autóból, rázárta Zoltánra a kocsit, majd dühösen sétálni kezdett az M0-sra vezető lehajtó felé. Az akkor 20 éves Martin épp akkor ment hazafelé, aki elgázolta Katát. A férfi nem állt meg, hazahajtott, másnap a házukhoz érkező zsaruk találták meg.

A haldokló Katához először az utánuk érkező Tankcsapda egyik tagja érkezett meg elsőnek, Sidi a mentők kiérkezéséig fogta a lány kezét.

Sidit is beidézték tanúnak

Martint segítségnyújtás elmulasztásával vádolják, 10 hónap, 2 évre felfüggesztett fogházat javasoltak neki, azonban nem ismerte el a vádban szereplő vétséget. Mint kiderült, arra alapoznak, hogy Kata az ütközés után életét vesztette, így a férfi nem tudott volna rajta segíteni.

A szakértők szerint azonban Kata akár fél órát is élhetett a tragédia után, így nemcsak Sidit, hanem az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét, Győrfi Pált is beidézték tanúnak.

Kata édesanyja, Anikó elment a tárgyalásra, pont a lánya halálát okozó férfi mögött foglalt helyet, és sokkos állapotban hallgatta az elhangzottakat, ugyanis eddig ő sem tudta, hogy Kata még fél óráig életben lehetett az ütközés után.

Eddig úgy tudtam, hogy Kata azonnal meghalt, így kicsit könnyebb volt. Iszonyúan megrázott a hír. Ha igaz ez, hogy a lányom még 30 percet élt...” – mondta az asszony elcsukló hangon a Borsnak.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás