Épp hogy betöltötte 19. életévét, már hétszer teherbe esett: sok szívfájdalom áll a fiatal anyuka mögött





Nem fogja feladni.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.11.26.
gyermek terhes anyuka gyerek édesanya

Először 15 évesen esett teherbe Angie, aki mindig is sok gyerekre vágyott. Most azt az életet éli, amit mindig szeretett volna, de rengeteg gyűlölködő megjegyzést kap azért, mert fiatalon vált anyává írja a Life.hu

19 éves korára már hétszer teherbe esett Angie, aki folyamatosan bántó megjegyzéseket kap azért, hogy fiatalon alapítottak családot férjével, Jordonnal. 15 éves volt, amikor először lett várandós, alig négy hónappal azután, hogy összejött a párjával. A fiatal anyuka elárulta, hogy a barátok és a család milyen vegyes reakciókkal fogadták a hírt. 

Ha valaki azt mondaná nekem, hogy terhes 15 évesen, én is biztosan megdöbbennék. Tudtam, hogy nem fogjuk a legjobb reakciókat kapni az emberektől. Mindenki máshogy reagált, amikor közöltük, hogy terhes vagyok.

A pár összeházasodott Angie 16. születésnapja után, nem sokkal később pedig már a második gyereküket köszöntötték. Tragikus módon a fiatal lány ezután ötször elvetélt, de tavaly megszületett a harmadik gyermekük, Finley. A most 21 éves Angie nem is lehetne boldogabb, hogy fiatalon nagy családja van, és azt állítja, hogy a legjobb életét éli, de rengeteg gyűlölködő megjegyzést kap az interneten. 

„Mindenki azt akarja, hogy elbukjunk, ezért nagyobb nyomás nehezedik ránk. A vetélések megtanítottak hálásnak lenni a gyerekeimért. Mindig is nagy családra vágytam” — mondta a Mirrornak Angie. A házaspár most negyedik gyermekét várja, és nagyon izgatottak, hogy újabb taggal bővül a családjuk. 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás