
Név nélkül nyilatkozott a lottónyertes: még a családjának sem szólt, hogy milliomossá vált!
A 77 éves nő milliárdokat nyert, de a kilétét még titkolja.
Szédülésre panaszkodott az a 80 év körüli idős nő, akire az utolsó pillanatban találtak rá a Hajdú-Bihar vármegyei otthonában.
Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán számolt be a szerda délelőtt történt esetről, melynek során egy 80 év körüli nőhöz kérték a mentők segítségét, aki szédülésre panaszkodott. Bejegyzésükből kiderül, hogy az asszonyra egyik közeli ismerőse találta rá az ágyra borulva, megpróbálta felébreszteni, azonban nem járt sikerrel, így hívta a mentőket.
A mentésirányítás rögtön több egységet, köztük mentőhelikoptert is riasztott a helyszínre, miközben betegvizsgálatra instruálta a bejelentőt
– írják.
A nő ekkor még lélegzett, azonban ez csak néhány percig tartott, ugyanis összeomlott a légzése, bátor barátja pedig azonnal megkezdte az újraélesztést.
Az életmentők közel fél órán keresztül küzdöttek a nő életéért, mire az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek. A beteget légi úton, stabil állapotban szállították kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben részt vevőknek gratuálunk!
– áll mentőszolgálat bejegyzésében.
A 77 éves nő milliárdokat nyert, de a kilétét még titkolja.
Rosszul indul a hét.
Az elképesztő érték komoly gazdasági kockázatokat is rejt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.