
Kiderült, miért tűntek el a padok és szemetesek az I. kerület több pontjáról
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA helyiek értetlenül állnak a dolog előtt, de itt a magyarázat: pár hétről van szó.
Sokan meglepődtek az I. kerületben, hogy az egyik pillanatról a másikra eltűntek a szemetesek és a padok is több parkból és utcából. A Vérmező parknál korábban 3-4 méterenként álltak a padok, és 3-4 padonként volt egy-egy kuka is, ám az utóbbi időben csak hűlt helyük maradt.
Tisztelettel kérdezem mi lett a Vérmező padjaival? Hová lettek?
– tette fel a kérdést egyik helyi lakos.
Úgy tudjuk, hogy nemcsak a Vérmező parkban szereltek le padokat, de a Várkertből, illetve a Batthyány térről is elvittek szemeteseket. Végül V. Naszályi Márta polgármester öntött tiszta vizet a pohárba: felújítás áll a háttérben.

A polgármester szerint a vári vaskosaras hulladékgyűjtőket júniusban a Budavári Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet karbantartóinak segítségével újítják fel. A karbantartás során 5-10 darab hulladékgyűjtő kosarat szerelnek le, majd a szükséges javítások után a kosarak átfestve, megszépülve kerülnek vissza az öntvényoszlopokra.
A politikus azt írta, hogy a felújítás ideje alatt a helyiek az elmúlt hetekben kihelyezett ideiglenes zöld mobil műanyag hulladékgyűjtőket tudják majd használni.

A felújítás után bővítjük a vár legforgalmasabb területein a hulladékgyűjtők számát, így az ideiglenes zöld hulladékgyűjtő edények jelentős részét a Vár területéről elszállíttatjuk. Kérjük türelmüket és megértésüket
– írta.

Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre