Józsefvárosi vitorlásmutyi: hajók között fürdenek a gyerekek, akiktől elvették a területet

A botrány miatt a gyerekek járnak rosszul: tönkremegy a strandhoz közeli gyerektábor Káptalanfüreden.



Megosztás
Szerző: E.Zs.
Létrehozva: 2023.05.31.
Módosítva: 2023.05.31.
Pikó András káptalanfüredi gyerektábor józsefváros vörös tamás

Mint a Metropol korábban megírta, a józsefvárosi gyerekek isszák meg a levét Pikó Andrásék nemtörődömségének, mivel a baloldali testület 3,5 éve nem folytatja a káptalanfüredi tábor felújítását. A korábbi Fidesz–KDNP-s kerületvezetés által megszerzett kormánytámogatás, 2 milliárd forint 2019 óta a kerület bankszámláján pihen, a tábor állaga pedig romlik. Pikóék a táborhoz tartozó strandszakasz egy részét rejtélyes és botrányos körülmények között bérbe adták egy vitorlás egyesületnek, elvéve így a fürdési lehetőséget a józsefvárosi gyerekektől. Ráadásul, az egyesület és az önkormányzat pereskedik, miután Pikóék szerződést bontottak, így a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület azóta is használja a területet.

Hatalmas balhé lett, ezért mondta fel a szerződést az egyesülettel Pikó Fotó: Facebook

Az ügy a baloldali testület legnagyobb kudarca, hiszen a gyerkőcök azért sem mehetnek a strandra, mert az önkormányzat titokban egy vitorlás egyesületnek adta bérbe annak egy részét. A botrány akkor pattant ki, amikor a helyi Fidesz–KDNP megnézte a területet, hogy mennyire felkészült a gyerekek fogadására. A helyszínen viszont vitorlásdepót, illetve hozzá tartozó kikötő építésének előkészületeit találták. A balhé innentől csak még nagyobb lett... 

A pályázat még le sem zárult, de a vitorlázó egyesület már egy évre előre hirdette szolgáltatásait

A helyi Fidesz már pár évvel ezelőtt nyilvánosságra hozta, hogy vitorláskikötő működik a gyerekek strandjának helyén. Mire Pikó Andrásék azt állították, hogy minden rendben van, és létezik szerződés. A szerződést azonban már nem tudták bemutatni, az csak hetekkel később került elő. Majd váratlanul kiírtak egy pályázatot ugyanarra a területre, és lám, ugyanaz a vitorlás egyesület nyerte el, amely már három hónapja ott volt, egy vélhetően utólag megírt szerződés alapján. További érdekesség, hogy a pályázat meghirdetésével egy időben a vitorlás egyesület már egy évre előre árulta ott a szolgáltatásait... Ezt követően akkora botrány lett az ügyből, hogy megszabadultak az önkormányzat cégének vezetőjétől, majd felbontották a szerződést a vitorlás egyesülettel, amely azóta is pereskedik az önkormányzattal, és immáron harmadik éve foglalja a helyet az eredetileg józsefvárosi gyerekek számára fenntartott strandon

– avatta be a Metropolt a részletekbe Vörös Tamás. A józsefvárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője hozzátette: „Utána egy belső vizsgálatot is elrendeltek az ügyben, amely eredményét mind a mai napig nem meri Pikó András nyilvánosságra hozni.”

Vitorlásdepó a strand felén: titokban adták bérbe Pikóék a területet Fotó: Facebook

Cikkünkre reagálva Józsefvárosi Önkormányzat ezt közölte:

„A vitorlások összesen egy 1500 négyzetméteres területet foglalnak el az önkormányzat tulajdonát képező 5900 négyzetméteres teljes területből. Az elmúlt 3 évben zavartalanul működött a strand, ez 2023-ban is így van. A káptalanfüredi gyerektábor lakópavilonjainak állagromlása a hibás kivitelezésnek köszönhető, emiatt a kivitelezőnek garanciális munkákat kell elvégeznie. Az elmúlt három évben ezeket többször jegyzőkönyvbe vettük. A garanciális javításokról szóló megállapodás aláírása folyamatban van, ezután a kivitelező hozzákezd a garanciális munkák elvégzéséhez. A tábor központi épületének megépítésében, a tervek elfogadásában a két állami szereplő nem tud megegyezni, annak ellenére sem, hogy Józsefváros Önkormányzata a folyamatos egyeztetéseken minden elvárásnak eleget tett.”

Vörös Tamás, a józsefvárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint, Pikó Andrásék védekezése cinikus. Egy parti teleknél ugyanis nem az a legfontosabb, hogy hány százalékát foglalják el a vitorlások, bár önmagában ez az adat is felháborító. Az a lényeg, hogy a gyerekek mekkora részt veszítenek el a Balaton parti strandszakaszból Pikó Andrásék döntése miatt. Ez ugyanis már jelentős rész, körülbelül a part fele.

Önmagában tragikomikus, hogy az a józsefvárosi baloldal szerint vita tárgya lehet, hogy a kerületi, sokszor szociálisan nehéz sorsú gyerekek elől mutyigyanús módon elveszik a strandot Pikó Andrásék, azért, hogy a haveri vitorlásklub méregdrága szolgáltatást nyújtson a vitorlázni vágyóknak. Arról ne is beszéljünk, hogy mennyire élmény, és mennyire sérülésveszélyes vitorlások között fürdeniük kisgyermekeknek. Ez az egész ügy, úgy ahogy van, Pikó Andrásék szégyene

– mondta a kormánypárti képviselő a Metropolnak. Hozzáttette: „A strandtól nem messze található, a Fidesz–KDNP-s vezetés alatt majdnem teljesen felújított káptalanfüredi tábort pedig negyedik éve hagyják pusztulni. A baloldali polgármesternek  a garanciális javításokra hivatkoznia nem más, mint ócska kifogás, ugyanis ezek nem ritkák nagyobb beruházások esetében, ez az ügymenet része. A kisebb-nagyobb javítások ugyan mennyiben akadályozták meg a Józsefvárosi Önkormányzat baloldali vezetőit abban, hogy egyéb munkálatokat elvégezzenek? Egy lapát földet nem tettek arrébb. Pikó Andrásék már-már szándékosnak tűnő bénázása minősíthetetlenül gyenge képet fest róluk. Sajnos a színvonaltalan baloldali városvezetésnek most a józsefvárosi gyerekek isszák meg a levét”. 

Júniusban várható ítélethirdetés a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület és a Józsefvárosi Önkormányzat közötti perben. Miután túl „meleg lett a pite”, Pikóék szerződést bontottak a haveri egyesülettel. Utóbbi viszont perre vitte szerződésszegés miatt 15 millió forint kártérítést követelve, amit első fokon meg is nyertek. Pikó Andrásék viszont fellebbeztek, így hamarosan döntés születik a kérdésben. Ha Józsefváros veszít, akkor nemhogy a strandot nem újították fel a bérlő által fizetett bevételből, de még pénzt is buknak. Igaz, volna miből kifizetni, hiszen rekordnagyságú, 41,2 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik a baloldali testület idén. 

Pikóék hagyták lepusztulni a gyerektábort

A baloldali városvezetésnek már 2020-ra be kellett volna fejeznie a komplexum felújítását, hiszen a kormánypárti korábbi városvezetés hagyott hozzá „pénzt, paripát, fegyvert”. Pontosabban az engedélyes tervek mellett az önkormányzat számláján volt a szükséges forrás, ami azóta is ott pihen. Arra a kérdésre, hogy Pikóék miért nem fejezték be a tábor felújítását, Szilágyi Demeter szerint egyszerű a válasz: „Mert nem is állt szándékában Pikó Andráséknak ezt megcsinálni. Azt volt a céljuk, hogy ez így lerohadjon és utána jó áron értékesítsék”. 

Amióta Gyurcsány Ferenc betette a lábát az önkormányzatba, az értékesítési folyamat felerősödött Józsefvárosban. Pikó Andrásék semmi mást nem csinálnak, csak hárítanak, terelnek és másra mutogatnak. De nem fogjuk hagyni, hogy a baloldali ingatlanmutyi tönkre tegye a gyerekek táborát. Le fogjuk leplezni ezt az ügyet és be fogjuk mutatni a valóságot

– hangsúlyozta Szilágyi Demeter. A fideszes képviselő azt is hozzátette: „a kerületi baloldal a tábor korábban felújított épületeinek állagmegóvására sem költ, így azok állapota romlik, ahogyan a teljesen új focipálya például szétrohadt. Mindeközben a táborhoz tartozó strandot haveri cégeknek játszották ki, és jelenleg is egy vitorláskikötő üzemel ott, elvéve a területet a gyerekektől. Pikó Andráséknak soha nem is volt szándéka a tábor felújítása. Azt volt a céljuk, hogy az lerohadjon és utána jó áron értékesítsék. Ugyan úgy, mint sok más ingatlant a kerületben.”

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás