Túlélték a pusztító tűzvészt: Misét mondtak az idős házaspár csodás megmeneküléséért





Hálaadó szentmisét mutattak be annak az erdőszentgyörgyi családnak a kérésére, amelynek a múlt héten leégett a háza. Az idős Keresztesék még időben ki tudtak menekülni az épületből, így mindketten könnyebb sérülésekkel megúszták az esetet.



Megosztás
Szerző: KKP.
Létrehozva: 2023.04.15.
ház leégett ég tűz

Múlt szerda hajnalban az idős Anna erős füstszagra riadt álmából, és rögtön meglátta, hogy a külön alvó férje ágya ég. Józsefet felébresztette, majd menekülés közben elesett. Akkor már a férfi segített élete párján, és a karját megragadva kihúzta őt az épületből. Mindketten könnyebb sérülést szenvedtek, az életük munkájával felépített otthonuk pedig csaknem teljesen megsemmisült. A tüzet bizonyára egy kályhából kipattant szikra okozta.

Megkezdték a leégett ház felújítását Fotó: Metropol

A szakértők megállapították, hogy csak a főfalak menthetők. Erdőszentgyörgy lakossága összefogott a köztiszteletben álló házaspár megsegítésére, és csütörtökön társadalmi munkában, önkéntesek leverték a vakolatot, hogy hamarosan megkezdhessék az újraépítést.

Csaba, Keresztesék veje a Borsnak elmondta, hogyan állnak jelenleg.

Próbáljuk a faanyagot beszerezni, hiszen jelenleg a tető a legfontosabb. Most abban bízunk, hogy legalább egy szobát el tudunk készíteni.

 Az öregek nehezen viselik ezt a helyzetet. Jelenleg a sógornőmék házában laknak – mondta a férfi, és hozzátette: a család hálás a helyieknek, akikből szinte már egy kisebb mozgalom szerveződött. Rengetegen segítenek a házaspárnak. Volt, aki bútorokat ajánlott fel, más építőanyagot, vagy pénzt.

Anna és József szeretne már hazatérni  Fotó: Metropol

- Az embereken kívül csak az Úrban bízhatunk. 

A helyi plébános kezdeményezésére sokan imádkoznak az anyósomékért, és az atya már egy hálaadó szentmisét is bemutatott, amiért Józsi bácsi és Anna néni életben maradt. Sokkal nagyobb baj is történhetett volna, de Isten vigyázott rájuk 

– fejezte be a családtag.





 





Ezeket olvastad már?
Megtörte a csendet Jakab Ferenc kollégája, aggasztó dologról ír

Megtörte a csendet Jakab Ferenc kollégája, aggasztó dologról ír

Egy ország rendült meg a gyásztól: 95. életévében meghalt a legendás színész

Egy ország rendült meg a gyásztól: 95. életévében meghalt a legendás színész

Ezt tutira nem tudtad! 350 éve is már menő volt a farmer

Ezt tutira nem tudtad! 350 éve is már menő volt a farmer

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás