
Micsoda házasság: férjhez ment a sziámi ikrek egyike – Videó
Egyikük hisz a házasságban, a másikuk nem.
Egy friss tanulmány eredménye: a vizsgált telefonok 100 százaléka fertőzött volt.
Aggasztó tanulmányt tettek közzé a közelmúltban: kiderült ugyanis, hogy jóval nagyobb veszélynek vagyunk kitéve okostelefonunk használata közben, mint azt eddig gondoltuk. És most kivételesen nem az online veszélyekről van szó, az internetes csalókról, és nem is a folyamatos netezés, kényszeres görgetés, vagy épp a képernyő előtt töltött idő negatív hatásairól – hanem a fizikai egészségünkről. Ezúttal ugyanis laboratóriumban vizsgálták meg a mobilok képernyőjéről vett mintákat.
Aggasztó eredmény született. A reprezentatívnak ugyan nem nevezhető, de mégiscsak beszédes teszt során tíz, 22 és 62 év közötti nő és férfi okstelefonját vizsgálták.
A telefonok képernyőjének 100 százalékán volt valamilyen veszélyes baktérium.
Egyik minta sem volt tisztának nevezhető. Többek közt ételmérgezést, agyhártyagyulladást és szepszist okozó Staphylococcus aureus, ételmérgezéséert felelős E. coli, hányást és hasmenést kiváltó Bacillus cereus baktériumokat mutattak ki a vizsgálatok – méghozzá nagy számban. A kimutatott kórokozók többsége ráadásul emberi ürülékből származik, azaz valószínűsíthető, hogy a mobilok felületfertőzéséért elsősorban a vécén való telefonozás, netezés okolható – illetve az, hogy nem rendszeresen takarítjuk ezt a naponta rengeteget használt eszközt.
(Via)
Egyikük hisz a házasságban, a másikuk nem.
A DK-s elismerte: a strandolók nyakába önti a szennyvizet!
A miniszterelnök értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.