
Máris árulják Török Ádám lakását
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolFia jelentette be a tragikus hírt: 75 éves korában elhunyt Török Ádám.
Mint megírtuk: szomorú hírt jelentett be kedd reggel Török Dániel. Meghalt Török Ádám Máté Péter-díjas magyar fuvolista, énekes és dalszövegíró, a Mini együttes alapítója és frontembere.

A zenész halálhíre az egész országot megrázta, szinte fel sem fogtuk fogni, hogy a legendás zenész már nem az élők sorait erősíti. A felfoghatatlan tragédia után egy nappal máris eladásra kerül Török Ádám egykori lakása, amit az egyik hazai ingatlanhirdető oldalára tettek fel.
Ebben az I. kerületi, Szabó Ilonka utcai lakásban lakott 60 évig Török Ádám, 2013-ban adta el, és – elmondása szerint is – a legtöbb nagy slágerét ebben a lakásban írta. A lakást és a környéket is még később is, szinte egészen haláláig emlegette, nagyon szerette. A lakást jelenlegi tulajdonosa árulja, szeretettel berendezett és gondozott ingatlan
– olvasható a hirdetés elején.


Top hírek

Végzetes tragédia történt a bungee jumpingon: ezért halt meg egy 21 éves nő
Megszólalt a polgármester.

Brad Pitt ebben a budapesti étteremben járt
A Kulacs étterem, amit sosem felejtünk!

Ritka betegség miatt nem tudta feleségét teherbe ejteni a férj. „Azt mondta, ha akarom, elhagyhatom”
A férfi teljesen összetört, hogy ő az oka.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre