RETRO RÁDIÓ

Ezek az állatok érdemelnek különös figyelmet – ma van a beporzók napja





Összeomolna az élet, ha ők nem lennének, így minden év március 10-én felhívják a figyelmet az apró rovarokra.



Megosztás
Szerző: BGA
Létrehozva: 2023.03.10.
Módosítva: 2023.03.10.
ez lesz ma beporzók napja felüljáró nyugdíj

Ötéves fennállását ünnepli ma a civil kezdeményezésre indult Beporzók Napja Magyarországon. A jeles napot az ELTE Természettudományi Kara mesterfokú képzésének egy oktatója és egy hallgatója kezdeményezte 2018-ban. A beporzók napjának szellemisége annyiban különbözik a méhek napjától és a méhek világnapjától, hogy a mérsékelt égövben nem csak a házi méhre, a méhalkatúakra koncentrál, hanem minden beporzó szervezetre, hazánkban elsősorban rovarokra. A világon azonban sok madár és denevér által megporzott virág, illetve növény létezik, őrájuk is kiterjed a figyelem. Ma már országos eseményről beszélhetünk: múzeumok, könyvtárak, iskolák, óvodák, felsőoktatási intézmények, nemzeti parkok, önkormányzatok rendeznek valamilyen eseményt, amelyek vagy a beporzó rovarok életlehetőségeit javítják, vagy a róluk való ismeretek terjedését, az irántuk érzett empátiát segítik elő.

Színes programokkal készül a Magyar Természettudományi Múzeum

Szombaton, március 11-én 9 és 14 óra között tartják a Természettudományi Múzeumban a Beporzók Napját. Színes természettudományos ismeretterjesztő előadásokkal, interaktív programokkal, a Csurgó Zenekar gyermekkoncertjével, kézműves-foglalkozásokkal, mesesarokkal, élőállat-bemutatóval és Európa legnagyobb beporzótárlata, a Tehetsz Méh Többet – Zümmögés a múzeumban című kiállítással várják az érdeklődőket a szervezők. Emellett kiderül, melyik rovar lesz 2023-ban Az Év Beporzója.

Beporzók Napja plakát
Egész napos programokkal készülnek a Beporzók Napjára – Fotó: Facebook / Magyar Természettudományi Múzeum

Ma utalják a nyugdíjat

Március 10-én utalja a Magyar Államkincstár a nyugdíjakat és a nyugdíjszerű ellátásokat az érintetteknek. Akik bankszámlára kapják a pénzt, azoknak már ma érkezik az sms az utalásról. Akiknek a postás viszi az összeget, azok a jövő hét elején jutnak hozzá járandóságukhoz.

Folyamatos a Haller park rendbetétele

Haladnak a munkálatok a ferencvárosi Haller parkban. Nemrég befejezték a park hátsó részén a lapkövek lerakását és a felhalmozódott gyöngykavicsot is elszállították, így már nem okoz problémát ezen a részen se babakocsival, nyuszimotorral végigmenni. A régi futópálya melletti felesleges szegélytől is megszabadultak, itt jelenleg füvesítés zajlik. A park középső részén pedig elkezdődött a csatorna kiépítésével az új vécé építése.

Ruhaosztás lesz Újpalotán

A Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete ingyenes és új címkés ruhákból 100 forintos ruhaosztást tart a lakosság részére március 11-én, szombaton, 9 és 12 óra között az Árendás köz 2–4. szám alatt. Az épületbe a Szobabérlők háza mögött lehet bemenni.

Nagyobb zaj lesz Rákoshegyen

Pályazárást tartanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es futópályáján karbantartási munkák miatt péntek 8 és 12 óra között. Ebben az időtartamban átmenetileg megnő a rákoshegyi lakosokat érintő repülési műveletek száma – hívta fel a figyelmet a reptér.

Ma érkezik a nyugdíj a bankszámlákra, a postások is útra kelnek azokhoz, akik készpénzben kapják a juttatást – Fotó: KALLUS GYÖRGY

Így közlekedünk a hétvégén

  • Közműjavítás miatt ma délutánig a 141-es autóbusz a Savoya Park felé terelve, a Mező utca–Széchenyi utca útvonalon közlekedik. A Széchenyi utca megállót áthelyezik a Széchenyi utca után.
  • Ma estig a Gyöngyösi utca M felé közlekedő 105-ös és 178-as autóbusz a József Attila tér megállóját áthelyezik a Gyöngyösi utcába a Násznagy utca után.
  • 15-ös autóbusz Úszódaru utca megállóját a Boráros tér H felé előrébb helyezték, a változás várhatóan még egy hónapig tart.
  • Rendezvény miatt ma 10:30 és 11:00 között lezárják a belvárosi Markó utcát a Bajcsy-Zsilinszky út és a Bihari János utca között. 8 és 12 óra között emiatt nem lehet megállni a Markó utca mindkét oldalán a fenti utcák között.
  • Pénteken 9 órától vasárnap 20 óráig burkolatjavítás miatt lezárják Zuglóban a Csömöri úti felüljárót, azon csak a BKK és a Volán járatai hajthatnak át.
  • Időszakosan lezárják napközben az Üllői úton kifelé a Kőér utca után a külső sávot felújítás miatt. 
  • Szombaton 16 és 18 óra között megemlékezés miatt időszakosan lezárják az V. kerületi Szép utcát a Reáltanoda utca és a Kossuth Lajos utca között. Emiatt 12 és 18 óra között nem lehet megállni a Szép utca 3. szám előtt 20 méter hosszan.
  • Szombaton 04:30 és 18:00 között daruzás miatt lezárják a XIII. kerületi Pannónia utcát a Garam utca és a Gogol utca között.
  • Várhatóan március 14-ig lezárják a XVII. kerületi Összekötő utcát a vasúti átjárónál felújítás miatt.
Több busz megállóját áthelyezték, néhány módosított útvonalon közlekedik – Fotó: Nyiro Simon

Programkavalkád hétvégére

  • Péntek délután 5 órától kiállítás nyílik a Nem Adom Fel – az első budapesti fogyatékossággal élő emberek által alapított – kávézó dolgozóinak műveiből a Kesztyűgyár Közösségi Házban (VIII. ker., Mátyás tér 15.). 
  • Péntek este 7 órától Veres Mónika Nika a Don Lázi Swingtettel ad koncertet „A lélek királynői” címmel az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban (XIII. ker., József Attila tér 4.).
  • Szombat 10 órától az ELTE Gömb Aulájában tartanak közösségi ruhavásárt, ahol a megunt vagy száműzött ruhák cserélhetnek gazdát.
  • Szombat déltől olyan tavaszi szobanövényeket szerezhetünk be a Lumenben (VIII. ker., Horánszky utca 5.), amelyek biztos, hogy feldobják a lakást.
  • Szombat este 7 órától a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban láthatják Kovács Dániel Ambrus: Dehogy van jól című darabját a Neptun Brigád előadásában. A szereplők helyüket nem találó, kétségbeesett emberek: melósok, bolti eladók, portások, akik elakadnak az életükben, és ezt vérmérsékletük szerint, fekete humorral, lefagyással vagy dühös kiabálással kezelik.
  • Szombat 19:30-tól a Magyar Zene Házában ad lemezbemutató koncertet a Decolonize Your Mind Society nevű együttes. Az amerikai minimalizmusból és pszichedelikus, rituális zenékből inspirálódó zenekar a Katabatikus Lencse című lemezéről játszik majd.
  • Vasárnap 10 órától a Bálnában tartják a márciusi WAMP designvásárt, ahol magyar tervezők mutatják be saját tervezésű, kisszériás termékeiket, legyen az ruha, ékszer, kiegészítő, lakberendezési tárgy, fotó vagy akár gasztronómiai finomság.
  • Vasárnap 17 órától a Katona József Színház és a Budapesti Közlekedési Központ 30 perces performanszt tart „együtt visznek minket a föld alá” címmel a Ferenciek tere metrómegállónál. Ennek célja, hogy különböző művészeti ágak művészei gondolkodjanak és dolgozzanak a metró különböző tereiben, mindezt zene, mozgás, videós és tárgyi installációk segítségével. A metróaluljáró így egy napra posztapokaliptikus neoantik játszótérré alakul át.




 





Ezeket olvastad már?
„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás