RETRO RÁDIÓ

Sokkoló tévézés: filmnézés közben esett a családra a Piton





Fél óráig tartott, amire befogták a megszeppent hüllőt.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.01.12.
kígyó

Nem akármilyen váratlan vendég zavart meg egy családi idillt Malajziában, a Sarawak állambeli Miriben – írja a Daily Star. Miközben a család békésen, semmitől sem zavartatva pihente ki a hét fáradalmait, egyik pillanatról a másikra arra eszméltek, ahogyan a mennyezetről egy Piton esik le a nappalijukba. A család vasárnap késő este 23 órakor hívta a hatóságokat, nem sokkal a bejelentést követően négy szakember érkezett ki, akik megkezdték a közel 8 kilogrammos hüllő befogását. 

Már több napja élvezhette a család vendégszeretetét a kígyó. Képünk illusztráció!

A közel fél órás küzdelem után végül is sikerült épségben befogni a megrémült állatot, amelyet nem sokkal ezután visszaengedtek a természetes környezetébe. A hatóságok szerint nagy a valószínűség arra, hogy az állat már több napja a ház tetőszerkezete között élt, erről tanúskodik az is, hogy a család korábban már furcsa zajokról számolt be. Az, hogy miképp került a család otthonába a kígyó, egyelőre nem tudni.

A Pitont a világ egyik leghosszabb kígyójaként tartják számon, de nemcsak a hosszúsága, hanem a testsúlya is tekintélyt parancsoló. 

A Pitonok elsősorban folyók, tavak közelében őshonosak. Az itt megtalált alfaj, a kockás piton, akár 6,95 méter hosszúságúra is megnőhet. A pitonfélékhez hasonlóan nincs méregfoguk, általában nem tartják az emberre nézve veszélyesnek.





 





Ezeket olvastad már?
Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás