Meghalt Gyuszi bácsi, a magyar tévézés történetének első előfizetője. A technikáért rajongó férfi anno egy egész napot várt, hogy előfizető lehessen, övé volt az első magyar kép a képben televízió is, mi több, halálakor is nyolc készüléket tartott otthonában.
A Bors beszámolója szerint ámuló tömeg gyűlt össze egy kedves, pestszentlőrinci lakásban szinte minden tévéadás előtt 1957-ben. Ekkor ugyanis még csodájára jártak a televíziónak, ritkaságszámba ment, ha valaki tarthatott egy készüléket otthon. Frey György azonban ezek közé a kivételek közé tartozott, és az elsők között vásárolt televíziót magának és családjának, mi több, ezután ő lett a magyar televíziós történelem első előfizetője. A 94 éves korában elhunyt – ahogy az ismerősei hívták – Gyuszi bácsit valóságos technikai zseniként ismerték, halálakor is nyolc tévéje volt.
1957-ben kezdődött a magyar televíziózás kísérleti adása, ekkor azonban még nem sokan dicsekedhettek azzal, hogy saját készülékük legyen. Frey György azonban az elsők között vásárolt magának egy készüléket, onnantól az egész utca az ő vendége volt, ha ment a műsor. A műszerészként dolgozó Gyuszi bácsi már fiatalon a technika szerelmese volt, nem csoda, ha keményen összespórolt pénzét rögtön erre költötte – írja a Bors.
– Igyekeztem beszerezni mindent, ami majd a családalapításhoz szükséges lehet, porszívót, rádiót, televíziót. Egy újsághirdetésre figyeltem fel, és 1957 májusában vásároltam meg a készüléket, egy Oriont AT 501-est – mesélte akkor Gyuszi bácsi a Magyar Nemzetnek. – Eleinte csalódtam a televízióban, mert szürke, életlen, homályos volt a kép. De aztán megjavult, talán éppen akkoriban, amikor megnősültem – mesélte anno mosolyogva.
A kezdeti csalódás után viszont megszerette a televíziót, olyannyira, hogy ő volt az első előfizető Magyarországon. Az adások ugyanis a bevezető után egy év múlva fizetősökké váltak, Gyuszi bácsi pedig nem tétlenkedett.
– A Magyar Televízió meghirdette, hogy elő lehet fizetni, ehhez pedig a megadott napon be kellett menni a tévészékházba – mesélte a Borsnak a család egyik rokona, József. – Hát bizony, Gyuszi bácsi előző nap odament a székházhoz, de mondták, csak másnap reggel 8-kor indul az előfizetés, mire csak annyit mondott: nem baj, megvárja. Majd leült, és ott maradt egészen másnapig. Így lett ő az első televíziós előfizető itthon – mosolygott József, aki mindenkihez hasonlóan rajongott Gyuszi bácsiért.
Első előfizetőként ezután szinte minden évfordulóra kapott emléklapot, cikkek születtek a férfiról, akinek itt nem ért véget a technika iránti szenvedélye.
– Amikor 1987-ben kiadták a nem is hazai, hanem kuvaiti piacra szánt első kép a képben tévét, és Gyuszi bácsi az újságból megtudta, hogy van ilyen, azonnal elment venni egyet, abból is övé volt itthon az első – mesélte József. Hozzátette: halálakor is nyolc televízió volt a Frey-lakásban. Mint kiderült, a férfi ténylegesen technikai zseni volt.
– Kőbányán dolgozott műszerészként, de minden érdekelte, ami a technikával kapcsolatos. Valódi csodabogár volt, amihez nem értett a munkája miatt, azt magától megtanulta, elképesztő volt – szögezte le József. – Minden érdekelte őt, ami technika, gyűjtötte is ezeket, ez volt az élete, no meg a fotózás, még saját laborja is volt. Ezért is van sajnos kevesebb kép Gyuszi bácsiról, mert ő mindig a kamera túloldalán állt.
A Bors kereste a 94 éves korában elhunyt férfi özvegyét is, ám nem kívánt nyilatkozni férjéről. Képeket azonban szívesen rendelkezésünkre bocsátott, többek között az esküvőjükön készültet is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre