Már II. Rákóczi Ferenc is ehetett szaloncukrot, de milyet?

A szaloncukor hatalmas változáson ment keresztül az évszázadok során, de főként az elmúlt évtizedekben. Ma már számtalan fajtát vásárolhatunk, és általában mindenkinek van kedvenc márkája és ízvilága.

Ma omlós, puha cukorkákat majszolhatunk, de régen az elődei – akár a XVII. századra visszanyúlva – kemények voltak. Ez sokáig nem változott, még a 80-as években is hódított az egyszerű fondant cukorka. Ennek az az oka, hogy a szaloncukor elődje nem volt csokoládéba mártva, a kiszáradás ellen semmi sem védte. Így döntően az üzletekbe is kiszáradva érkezett a szállítmány, ami azután a fákra és a kamrákba is került.

Volt aki kalapáccsal vagy diótörővel ütötte szét, hogy elszopogathassa

Ilyenkor otthon jött az okoskodás, hogy hogyan lehetne mégis megenni, miután a cukorka elszopogatásához az túl nagynak bizonyult. Elharapni képtelenség volt: a fogak lenyomata úgy maradt a szaloncukor felületén, mint a fogászati viaszban. Ezért minden évben a keménységhez alkalmazkodó hasítási technológiát kellett alkalmazni: volt, hogy egy egyszerű kés is megtette, volt hogy diótörőt vagy kalapácsot kellett használni. Ha éppen szerencséje volt a fogyasztónak, akkor a szaloncukor nem száradt ki, és segédeszközök nélkül fogyasztható volt.