Magyarország legnagyobb vasúti katasztrófája, ennyien vesztették életüket a balesetben

A Magyarországról az eseményre utazók számára a kereskedelemügyi miniszter három különvonat indítását rendelte el, kettőt a Nyugati, egyet a Keleti pályaudvarról, azért, hogy a főrendiházi tagokat, a képviselőket és a törvényhatósági kiküldötteket Bécsbe szállítsák, majd még aznap haza is hozzák őket Budapestre. A végtisztességet adó tömeget különvonatok hozták vissza Budapestre. A harmadik különvonat a megnövekedett utasszám miatt kettéosztva közlekedett. Az Ostbahnhofról 1916. november 29-én 21 óra előtt pár perccel induló szerelvény december 1-jén 0 óra 24 perckor Herceghalom közelében teljes sebességgel belerohant a Herceghalomban éppen vágányt váltó 1308-as számú grazi személyvonatba, és azt valósággal kettészelte.

Súlyos vasúti szerencsétlenségnek 71 halottja és 160 sebe­sültje volt. A budapesti Keleti pályaudvarról majdnem kétórás késéssel indították el a grazi sze­mélyvonatot. A hosszú vonat többnyire III. osztályú kocsikból állott, amelyek megteltek haza igyekvő néppel, szabadságolt kato­nákkal. A herceghalmi állomásra éjfél után fél kettőkor robogott be a vonat, amelyen mindenki aludt. A személyvonatot kis várakozás után a herceghalmi állomás forgalmi hivatala útjára bocsátotta. Két perc múlva a mozdony kerekei már a váltókon csattogtak. A lokomo­tív, a poggyászkocsi és az első személykocsi dübörögve átváltott a másik sínre, ekkor néhány száz méternyire a váltótól az éles kanya­rodóból hirtelen előbukva fölvillantak a 80 kilométeres sebes­séggel rohanó gyorsvonat lámpái. A következő pillanatban pedig ret­tentő erővel belevágódott a majdnem derékszögben haladó grazi személyvonatba. A Pesti Hírlap tizenhat hasábos cikkben számolt be a katasztrófáról, s az akkori újságírásban még ritka, kéthasábos cím­mel kezdte a tudósítást, amelynek különös érdekessége az, hogy Kemény Ferenc, a Pesti Hírlap belső munkatársa szintén a bécsi gyorsvonattal igyekezett haza a király temetéséről, és mint szemtanú, részletekkel szolgált a lapnak.

A korabeli újságok részletesen, alaposan számoltak be a tömegszerencsétlenségről, néha nem kímélve olvasóikat a borzalmas részletektől sem. Az újságcikkeket eredeti helyesírással közöljük!

„A késő éjszakai órákban — lapunk zárta után — megdöbbentő esemény hírét kaptuk. A főváros közelében, Bia-Torbágy mellett, Herceghalomnál vasúti szerencsétlenség történt. A király temetésére Bécsbe utazott főrendek, képviselők, törvényhatósági kiküldöttek és más előkelőségek több külön-vonaton utaztak vissza a magyar fővárosba. Az egyik zsúfolt vonat beleszaladt a Grácból jövő személyvonatba. A vasuti szerencsétlenség éjjel félkét órakor történt és e pillanatban még semmi pozitív, megbízható hír nem áll rendelkezésünkre. A beérkezett jelentések szerint a katasztrófa igen nagyarányú. Állítólag harminc halott és több mint száztíz sebesültje van a katasztrófának. Az első hírt a budapesti főkapitányság kapta, a mely azonnal értesítette a mentőket, a kik nagy apparátussal kivonultak. A keleti pályaudvarról különvonat indult Herceghalomba. Éjjel félkettőkor az 1308. számú gráci személyvonatba, mely Herceghalomnál vesztegelt, beleszaladt a 3. számú bécsi gyorsvonat. A szerencsétlenség okát eddig még nem lehetett megállapítani, de minden valószínűség szerint hibás váltóállítás volt az ok. A két vonat összes kocsijai összetörtek. Mind a két vonat zsúfolva volt emberekkel. Éppen ezért a szerencsétlenség méretét pontosan megállapítani még nem lehet.” (Budapesti Hírlap, 1916. december 1.)

„Borzalmas vasúti összeütközés

A bécsi gyorsvonat katasztrófája

35 halott, sok sebesült

Magyar főrendek, főispánok és képviselők voltak a vonaton. Az éjjel háromnegyed háromkor Herceghalomnál, Veszprémmegyében a bécsi harmadik számú gyors­vonat beleszaladt az 1308-as számú gráci személyvonatba. Az ütközés rettenetes volt. Minden kocsi összetört. A szerencsétlenség méreteit eddig megállapítani lehetetlen volt.

A Budapest nyugati pályaudvar állomásfőnöksége jelenti:

Négy órakor a pályaudvarra mindhárom főrende­ket hazahozó vonat megérkezett.

Még nem tudják, hogy a szerencsétlenül járt vonaton utaztak-e főrendek, képviselők.

A vonat tizenegy óra után indult el Bécsből.

A szerencsétlenség hibás váltóállításból történt.

A mentők tizenkét orvossal, harminc hordágygyal, megfelelő személyzettel, külön vonaton utaztak a szerencsétlenség színhelyére.

Újabb távirataink szerint az összeütközés 12 óra 24 perckor történt.

A temetésre indított különvonatok miatt két vonatnak Herceghalomnál kellett volna elkerülnie egymást. A váltóőr ahelyett, hogy szabad sínpárra engedte volna a bécsi vonatot, ugyanarra a sínpárra engedte, amelyen a gráci vo­nat állott. A következő percben, mielőtt a vonatvezető fékezhetett volna, megtörtént az irtózatos összeütközés. Éjjel 3 órakor a keleti pályaudvarról külön segélyvonatot küldtek Herceghalmára. A fővárosi rendőrség megfelelő intézkedéseket tett. A mentők összes autómobiljaikkal a szerencsét­lenség színhelyére utaztak. Külön vonaton magukkal vitték sebesültszállító kocsijaikat.

Budapestről jelentik: a kora hajnali órákban megállapítható, hogy a szerencsétlenül járt vonaton igen sok előkelőség utazott. A halottak és sebesültek száma növe­kedni fog, mert a romok alatt még sok áldozat van. Eddig 35 halottról tudnak. Hír szerint a halottak közt van Thallóczy Lajos, közös pénzügyminiszteri osztályfőnök, Szerbia polgári kormányzója. Budapestről különvonat ment munkás osztagokkal a szeren­csétlenség színhelyére. A sebesültek behozatalát egyik német kórházvonat fogja vé­gezni, amely a veszedelem órájában éppen kiindulóban volt a bu­dapesti ferencvárosi pályaudvarról a front felé.” (Ellenőr, 1916. december 1.)

Borzalmas vasúti szerencsétlenség a király temetése után

A bécsi gyorsvonat, amelyen a törvényhatóságok küldöttségei jöttek összeütközött a gráci személyvonattal

30 halott, 100-nál több sebesült

Mialatt minden hír meghatott kegyelettel vitte szét Ferenc József történelmi lefolyású temetésének részleteit, s minden toll a halott király utolsó utjának gyászos emlékezetét sietett megörökíteni, az események példátlan torlódása egy riadalmas katasztrófát készített elő, amelyről most, a késő éjjeli órákban megdöbbenéssel értesülünk. A hír ugy szólt, hogy magyarország politikai és egyházi kiválóságait részleteiben még teljességgel fel sem fogható katasztrófa érte, akkor, amikor nemzetünk képviseletében teljesitvén a király koporsója előtt a hűség és hódolat legfájdalmasabb szolgálatát, visszatértek Budapestre. Egész Budapestet fölverte a hir, hogy a főrendek, államférfiak, képviselők különvonata Bécsből visszatérőben ma éjjel egy óra körül Herceghalom állomás közelében teljes sebességgel belerohant a Bécs felé menő gráci személyvonatba. A végzetes katasztrófa megdöbbentő híre jóval egy óra után jutott el a fővárosba, hihetetlen pánikot okozva a bécsi hírekre még virrasztó fővárosban. Legelőször csak arról tudtak, hogy a vasúti katasztrófának harminc halottja és száznál több sebesültje van. Illetékes helyeken, pályaudvarokon és a hatósági inspekciók hivatalaiban idegesen csapkodták le a telefont és csupa rémült hang adott rövid feleleteket:

— Nem tudunk többet. A hir igaz, részleteket most kérünk.

Ezután szinte percenként jöttek az értesülések, amelyek mind borzasztóbb részletekkel számoltak be arról, hogy a vasúti katasztrófa valósággal egy nagy csapás méretévé zuhant bele az országos királyi gyász kegyeletébe. (Pesti Napló, 1916. december 1.)

„Az államvasutak igazgatóság a követ­kező hivatalos komünikét adta ki:

A herceghalomi állomáson az1308. személyvonatot kihaladás közben átszelte a bejáró 3-as számú bécsi gyorsvonat szalonkocsija, amelyben Thallócy közös pénzügy­minisztériumi osztályfőnök utazott és az ezután kapcsolt Pullmann kocsi megrongálódott. Thallócy meghalt. A társaságában levő titkár, nőrokona és vele utazó főhadnagy sértetlenek ma­radtak. Thallócy a fején sérült meg. A szalonkocsi egy gőzcsöve ment ke­resztül rajta. Az 1308-as vonat nagyobbára harmad osztályú utasokból állott. Megállapítatott, hogy a buda­pesti Ferenc József-intézet két nö­vendéke is a halottak között van. A halottak száma 66, a sebesülteké 150 köztük 60 súlyos. A sebesültek egyrészét Budapestre más részüket Ko­máromba szállították. … A herceghalomi katasztrófa áldozatai közül Éltető Dániel a Ferenc József intézet 8. osztályú tanulója meghalt, Vermes Imre 8. osztályú tanuló pe­dig súlyosan megsérült.” (Somogyvármegye, 1916. december 2.)

„Egy utas • katasztrófáról

Knubels Rezső, a budapesti Fe­renc József-intézet katonai tanára, aki az intézet növendékeivel utazott hazafelé a temetésről, a következő­ket mondta lapunk budapesti tudósítójának:

— Éjfél után pár perccel tör­tént a szerencsétlenség. A bécsi gyorsvonatból csupán Thal­lóczy Lajos, Szerbia polgári kormányzójának szalonkocsi­ja törött össze. A szalonkocsi­ban volt még Thallóczy húga és Junger nevű titkára, akiket a hatalmas lökés kilökött a kocsiból. Mind a ketten sú­lyosan megsérültek. Thal­lóczy összezúzta a fejét. Szörnyethalt. A Ferenc József-intézet növendékei közül egy Éltető Dániel nevű erdélyi fíu meghalt, ketten súlyosan, öten könnyebben megsebesültek. Az intézetbeliek kocsija az össze­ütközés következtében kerekei­vel fölfutott Thallóczy szalon­kocsijára. Négyórás elkese­redett munkával ástuk kimagunkat a romok alól.” (Szeged és Vidéke, 1916. december 2.)

”A 3-as számú gyorsvonatot közvetlenül a háború előtt állították be a menetrendbe és csakhamar nagyon népszerű lett, mert lehetővé tette a budapestieknek azt, hogy a délutánjukat Bécsben töltsék és még az este folyamán Budapestre érkezzenek. Az esti gyorsvonat rendes körülmények között is megtelik, tegnap azonban valósággal életveszélyes volt rajta a tolongás. Fél órát késett már az indulásnál, útközben elmaradt újabb negyven perccel és igy Komáromból az az értesítés érkezett a keleti pályaudvar forgalmi irodájához, hogy a gyorsvonat egy óra tíz percet késik, tehát nem 11 óra 45 perckor fog megérkezni, mint kellene, hanem 12 óra 55 perckor fog befutni a keleti pályaudvarra. Az idő már egy óra körül járt, de sem jelzőharang, sem telefonértesítés nem jelezte, hogy a 3-as számú gyorsvonat közeledik Budapest felé. A keleti pályaudvar állomásfőnöke, Miltényi Emil kiadta a rendeletet, hogy érdeklődjenek telefonon Felső­galla állomáson, vajjon elment-e már előtte a vonat? Mielőtt azonban még a telefonon összeköttetést kaphattak volna, a keleti pályaudvari forgalmi irodának a Ferencvárosi pályaudvarra kiküldött ellenőrző közege 1 óra 8 perckor azt jelentette, hogy a 3-as számú gyorsvonatnak valami baja esett és azonnal segítséget kérnek.” (Az Est, 1916. december 2.)

„Az állomás épületének főnöki szobájában, petroleum lámpás fényénéi dolgozik a törvényszéki bizottság, a vizsgálóbíró sorban hallgatja ki a tanukat, a kikről nem tudni, nem vádlottak-e is egyben. A legnagyobb érdeklődés a gyorsvonat lokomotívjának gépészére, Vida Jánosra irányul, a kit az állomás másodosztályú várótermében őriz egy katona. Nincs letartóztatva, csak őrizetben, tartják. Vele van a felesége, felnőtt leánya is, a kik kedveskedve veszik körül a szomorú érdekességü embert. Az előjelző után — folytatta Vida János — fékezni kezdtem és a vonat sebessége csökkent. Akkor megláttam a gráci vonat lokomotívjának a lámpásait. De csak azt hittem, hogy a gráci vonal bejárt az állomásra . . . az utasok leszállnak . . . Tovább is fékeztem, amikor azt láttam, hogy a gráci vonat lámpásai az én sínpáromon világítanak, dc még nem tudtam, hogy a vonat jön vagy áll ... Amint észrevettem, megadtam a vészfékezést. A fék azonban nem működött rendesen. Mindez alig tartott tizenöt-húsz másodpercig s egyszerre csak előttem volt a keresztben haladó vonat. Tovább fékeztem az utolsó pillanatig, dc beleszaladtunk a gráci vonatba . . .

Ekkor egy borzalmas jelenet következett, a mely még a mi idegeinket is megviselte, pedig ennek az éjszakának a borzalmai nagyon megedzettek bennünket. Egy ötesztendős kis leány feküdt holtan az egyik vágányon. Keze, lába le volt szakítva. A fején irtózatos seb tátongott. Egy asszonyt levágott lábbal vittek a katonák, de a szerencsétlen nő folyton ellenkezett:

— Irmuskámat akarom látni! Irmuskámat! Ne vigyenek el innen!

Az őrjöngő nőre nem is hallgattak, de egyszerre felsikoltott. Meglátta a kis leány holttestét, óriás erőfeszítéssel rá akarta magát vetni és könnyei megindultak.

— Most már igazán nem akarok élni, siránkozott. Temessenek az én drága gyermekem mellé.

Katonákat hallottam nyilatkozni magam mellett. Kijelentették, hogy tizennyolc hónapig voltak a harctéren, de ilyen borzalmakban nem volt meg részük. Ott hevert egy huszár holtteste, a vitézségi érmei kicsillantak a vér közül, A vonat négv darabra szakította.” (Budapesti Hírlap, 1916. december 2.)

EPILÓGUS

November 30-án a herceghalmi ál­lomás Bécs felőli bejárati jelzője közelében, a mezőn falusi gyerekek legelő állatokat őriztek. Legeltetés közben unatkoztak, és hogy valami­vel eltöltsék az időt, célbadobóst ját­szottak. A vasúti töltésen sok szép egyforma nagy kő volt, és jobb célt nem is lehetett volna találni, mint a bejárati jelző lámpájának a piros üvegét. Volt is, aki ügyesen telibe találta. Így történt, hogy amikor éj­jel a jelző a bécsi gyorsnak tilosra váltott, a jelzőlámpa elé nem a piros üveg került, hanem csak annak az üres kerete. A mozdonyvezető így nem látott piros jelzőt, és teljes — sőt a késés miatt fokozott — sebességgel akart átrobogni Herceghalom állomáson, amely a gyorsvonat ré­szére nem volt megállóhely.

A szerencsétlenség után többeket vád alá helyeztek.