A világ legnagyobb diktátora végre oda került ahová való

Nyolc évvel korábban, amikor a halálában is rettegett diktátor meghalt, 1953 márciusában egy teljesen másfajta temetés játszódott le a szovjet fővárosban. Sztálin, a nagy kormányos, a népek tanítója, a bölcs vezér, hazánk felszabadítója, a haladó emberiség legnagyobb halottjának bebalzsamozott holtteste körül tömegjelenetek zajlottak le. Alig tudja valaki ma már, de százakat tapostak el a temetésen, a fővárosban elszabadult a pokol. Moszkva központja nem bírt el ennyi embert. A hatalom nem zárta le a belvárost, katonai járművek állták el a Vörös tér felé a továbbhaladást, sőt a mellékutcákat, így arra sem lehetett menekülőutakat találni. Hátulról pedig csak egyre nőtt a nyomás. Rengetegen kerültek csapdába, s agyontaposta őket vagy a kerítéseknek szorította az egyre duzzadó tömeg. Becslések szerint több mint 500 ember halt meg az utcákon. Bár milliók haláláért volt személyesen felelős, rengetegen őszintén gyászolták a „generalisszimuszt”, akinek irányításával a Szovjetunió, legyőzve a náci Németországot, világhatalommá emelkedett.

A lidérces tiszteletadás után a testet 1953. március 9-én ágyútalpon, díszsortüzek közepette a Vörös téren álló Lenin-mauzóleumhoz szállították. A konzervált szovjet vezért egy üvegkoporsóba helyezték régi mestere és riválisa, a Szovjetunió alapító atyjaként tisztelt Vlagyimir Iljics Lenin mellé a mauzóleumba.

A két szörnyeteg békében pihengetett egymás mellett, mint valami bizarr hálószobában, egészen addig, amíg el nem érkezett 1961. november 30-a. Ezen a napon a Szovjet Kommunista Párt XXII. pártkongresszusán Dora Lazurkina emelkedett szólásra, aki nem mellesleg 10 évet ült Sztálin börtönében. Az elvtársnő egy szürreális felszólalásban azt ecsetelte: tudni véli, hogy Lenin elvtársnak nem tetszik a mellette – mint nászi nyoszolyán – nyugvó, bajuszos tetem. A jelenlévő elvtársnők és elvtársak szépen megszavazták, hogy a XX. század egyik legnagyobb bűnözője végre a földbe kerüljön, ahogyan az halottak esetében általában szokás. 1961. október 31-én a rendőrség kiürítette a Vörös teret és környékét, és megvárták az éjszakát. Éjszaka aztán ástak egy gödröt a Kreml egyik félreeső helyén, és szépen belerakták a nagyvezért. Azt beszélték, Sztálin olyan állapotban volt, mint aki mindjárt feltámad. Ettől persze a jelenlévők némileg megijedtek. Annyira rettegtek attól, hogy valami történik Sztálin holttestével, esetleg megszentségtelenítik a sírt, vagy valakik megpróbálnak valamilyen ereklyét gyűjteni a sírból, vagy ami még rosszabb: a rettegett vezér feltámad, így aztán a koporsót vastag betonréteg alá temették.