„Álmomban néha járok” – szívszaggató sorsáról beszélt Sándor, a háborús tolmács

Sándor elképesztő erővel ragaszkodik az élethez: mindig remél, és tesz is azért, hogy a sorsa jobbra forduljon – miközben hihetetlen nehézségekkel kell szembenéznie. Három éve kerekesszékkel közlekedik, túl van egy trombózison, egy tüdőösszeomláson, rákbeteg és HIV-pozitív. De ameddig tudott, dolgozott, így sikerült bekerülnie az átmeneti szállásra is, ahol önellátó, valamilyen jövedelemmel rendelkező, lakhatásukat elvesztett emberek kaphatnak kétágyas szobákban egyévnyi lakhatási lehetőséget.

A pandémia alatt 150 ezer forint tartozásuk lett

„Ez idő alatt stabil jövedelemhez kell jutniuk, az intézményi térítési díjat fizetniük kell, a szálló házirendjét maradéktalanul be kell tartaniuk. Megfelelő összegű jövedelem esetén takarékoskodniuk kell, a havi megtakarítás összegét a szociális munkások ellenőrzik”– áll az intézmény szabályzatában. Ezeknek a kritériumoknak Sándor és lakótársa meg is felelt, egészen addig, amíg a pandémia alatt beszűkült munkalehetőségek miatt három hónapnyi lakbértartozást, 150 ezer forintot fel nem halmoztak.

„Szlávik doktor jól ismer, megfogadom a tanácsait”

„30 éve vagyok HIV-pozitív, Szlávik János professzor azóta a kezelőorvosom a Szent László Kórházban, mindig emberségesen bánik velem, a nevemen szólít, jól ismer, az ő tanácsait megfogadom. Rendszeresen járok ellenőrzésre, tudom, hogyan kell közösségben élni úgy, hogy senki ne legyen miattam veszélyben. Évekig sátorban éltem, laktam hajléktalanszállón is, úgyhogy ennek a szálláslehetőségnek nagyon örültünk” – mesélte Sándor.

Versenyt futnak az idővel

Gondozójával és sorstársával 12 éve van együtt jóban-rosszban. Neki most lett éppen állása, egy konyhán mosogat, hogy törleszteni tudja az elmaradásukat. Ez azért is gond, mert közben Sándor gyógyszereit is fizetni kell. Arcát nem vállalja, ugyanis nem szeretné, hogy munkahelyén megtudják: szó szerint versenyt fut az idővel. Sándor azonban vállalja az arcát és történetét is. Úgy érzi, ez az utolsó esélyük. Ezért is fordultak a nyilvánossághoz, hátha onnan érkezik a segítség.

Évekig élt a háborús övezetben

„150 ezer forintra lenne szükségünk, ennyi a tartozásunk. Van, akinek ez az összeg nem számít, nekünk azonban egy egész vagyon” – magyarázta Sándor, aki nem szereti, ha hajléktalannak nevezik, ő magukat nehéz sorsú embereknek látja, akik szeretnének tenni azért, hogy előbbre jussanak. Szívesen dolgozna ő is, de a betegségei miatt nem tud. „Beszélek németül és szerbhorvátul. A délszláv háborúban a konzulátusnak dolgoztam, mint tolmács. Borzasztó volt, soha nem felejtem a bombázásokat. Azóta félek a vihartól, a villámlástól. Nyolc évig éltem kint, ebből több évet a háborús időszakban. Rengeteg borzalmat láttam. Még tavaly előtt is visszamentem emlékezni. A mai napig gyakorlom a nyelvet, gyakran tolmácsolok hajléktalanoknak is. A Parlamentben is dolgoztam, meg voltam évekig a vendéglátásban. Akkoriban a pénz motivált. Voltam jobb helyzetben is, aztán albérletről albérletre vándoroltam. Családom nincs, csak egy fiam, de nem tartjuk a kapcsolatot.”

Öt napig volt kómában

„Legalább 15-féle betegségem van, átvészeltem rengeteg tüdőgyulladást, idén januárban pedig összeomlott a tüdőm. Félrebeszéltem, az orvosok lemondtak rólam, 5 napig nem voltam magamnál. Pelenkázni kellett, de most már ott tartok, hogy szeretnék újra megtanulni járni. Tudom, hogy nem sok van hátra, hogy elinduljak, de még szükségem van a kerekesszékre. Közben a rákkal is küzdök. Ki tudja, mennyi van vissza? Azt az időt nyugodtan szeretném leélni.”

Még vannak tervei

Kilátástalan helyzete ellenére Sándornak vannak tervei, álmai. Vallja, hogy bár hozott rossz döntéseket az életében, de nem szeretné feladni. „Néha azért álmodok is. Egy kis szobáról, amit tudunk havonta fizetni, amiben van egy tusoló, egy picike konyha, ahol lehet főzni. A tisztasághoz akkor is ragaszkodtam, amikor az utcán éltem. Bármilyen hideg is volt, minden nap fürödtem, mosakodtam. Főzni is szeretek: pacalt, káposztát, levest csipetkével, ami van. Arra vágyom, hogy emberként kezeljenek és ne egy megvetett hajléktalanként. Sok mindent elrontottam, de még most is azon vagyok, hogy az életemet valahogy helyrehozzam és egy icipicit feljebb lépjek onnan, ahonnan látszólag már nincs felfelé út.”

Segítséggel sikerülhet

Ha szeretne Sándoron és társán segíteni, az alábbi számlaszámon teheti. A közleménybe az „adomány” szót kell feltüntetni:11773140-00732376