Napra pontosan 50 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Fővárosi Nagycirkusz 1971. január 14-én. A jubileum alkalmából az egykori akrobata, Graeser Józsefné Betti mesél, aki a nyitógálának is az egyik szereplője volt.
Amikor megnyílt a Fővárosi Nagycirkusz, minden nap 2 előadás volt, szombaton és vasárnap pedig három is. A közönség ki volt éhezve a magyar cirkuszművészek produkcióira, hiszen előtte csupán sátorban látták fellépni őket. Graeser Józsefné Betti akkor éppen táncosként lépett fel, aztán néhány év múlva már ő ugrotta a triplaszaltót a legendás Dodi csoportban, amit férje, Graeser József vezetett, aki ma a Fővárosi Nagycirkusz művészeti vezetője.
- A nyitógálán csak hazai művészek léptek fel. Én akkor a tánckarban szerepeltem – mesélte Betti. Abban az időben a tánckar egyébként nem csak tánckarként funkcionált, hiszen a táncosok értettek az akrobatikához is. Betti 1973-ban a híres artista csapat, a Dodi csoport tagja – és nem mellesleg Graeser József Dodi felesége - lett. Legendás hinta számukkal bejárták az egész világot. - Amikor itthon voltunk, akkor a Fővárosi Nagycirkuszban próbáltunk és fel is léptünk itt – mutatott körbe a cirkuszművész, miközben végigkalauzolt bennünket az épületen.- Minden zugát ismerem, talán csak a kazánházban nem jártam. A legkedvesebb helyem mi más lehetne, mint a manézs? A világ minden tájáról lépnek fel itt kollégák, persze mi is szívesen nézzük meg őket. Gyakorlatilag mi cirkuszosok egy nagy család vagyunk.
- A manézsba lépés előtt az artistáknak is vannak apró rituáléik, mondjuk ha valahol kiömlik az ital, egy-egy cseppet kell a fül mögé tenni, mert az jó szerződést hoz – árulta el Betti. - Egy szakmai élet során egy artista 3-4 számot tanul meg. A hinta számban például először partner trükköket csináltunk, kézből és vállról ugrottunk, aztán egyre nehezebb kunsztok jöttek. A vége a triplaszaltó volt, amit eleinte nem én ugrottam, hanem egy kollégám. Ő aztán Angliában maradt egy turné során, miután ott megnősült. Tőle vettem át a számot. Ritka volt, hogy egy nő csinálja. 1977-ben ugrottam először, aztán húsz évig csináltam ezt a produkciót. Utána is ugrottam még tíz esztendeig, de a triplaszaltót akkor már nem vállaltam, mert egy betegség miatt hosszabb időt kellett kihagynom – árulta Betti. - Azt tudomásul kell venni, hogy a test nem marad annyi ideig friss, mint a szellem. Tudni kell időben váltani. Ma már képes vagyok a nézőtéren ülni, de eleinte rossz érzés volt, hiszen egy artista mindig artista marad. Visszanézve a régi a felvételeket, látva azt a lányt, aki egykor én voltam, mindig az jut eszembe, hogy jaj, de jó volt akkor! A cirkusz varázsától soha nem tudok szabadulni, amikor csak tehetem, itt vagyok.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre