
Benkő Péter kíméletlen kritikát fogalmazott meg az ellenzékről
A Jászai Mari-díjas színművész nyíltan állt ki a béke mellett. Benkő Péter ráadásul elegánsan odaszúrt az ellenzéknek is, amely szerinte teljesen alkalmatlan lenne az ország vezetésére.
Rengetegen gyászolják most őt...
Egy 24 éves YouTube-sztár tragikus módon, egy nappal a születésnapja előtt életét vesztette egy nyaraláson, hatalmas űrt hagyva ezzel a családjának és a rajongóknak a szívében is.

Alysha Burney, akinek több mint ötmillió követője volt az összes közösségi médiafelületén, a mexikói Cabo San Lucasban nyaralt, amikor elhunyt. Az influenszer halála kapcsán azonnal találgatások kezdődtek, azonban a fiatal lány gyászoló testvére, Charles Burney tiszta vizet öntött a pohárba, és elárulta, hogy a valódi oknak semmi köze sincs ahhoz, ami az interneten terjed.
A szóbeszédekre reagálva Charles egyértelművé tette, hogy nővére „nem drogozott”, mialatt hangsúlyozta, hogy „a saját boldogságát részesítette előnyben és vidám ember volt, aki nagyra becsülte az életét, és alig várta a következő évre vonatkozó terveit”.
Halálának tényleges oka egy váratlan asztmás roham volt, amely alvás közben érte
- közölte a fiatal hölgy testvére.
Alysha, hatalmas online jelenléttel bíró feltörekvő csillag volt, valamint az ABurneyProductions, saját cégének büszke tulajdonosa. A cég már letette névjegyét egy filmmel, és még számos projekt volt előkészülőben. Még a televíziós hírnévbe is belekóstolt, amikor 19 évesen jelentkezett a Wild 'N Out című műsor meghallgatására. Bár nem jutott be, a családja szerint ez az elutasítás táplálta azt az elhatározását, hogy meghódítsa a digitális világot.
A 24 évesen elhunyt YouTube-sztár utolsó videójához - amelyet közel két héttel korábban tett közzé - rengeteg szívszorító hozzászólás érkezett:
Alysha, sírva írom ezt. Te segítettél át a depresszión, kislány. Lent voltam, de megtaláltalak és visszahoztál. Olyan sok életet érintettél meg. Szeretünk téged angyalom, repülj magasan!
- fogalmazott az egyik hozzászóló.
Nyugodj békében, Alysha.️ Mindig megmosolyogtattál minket az összes videóddal, olyan sokat jelentesz mindannyiunknak. Mindig szeretni fogunk és soha nem felejtünk el téged
- idéz egy másik rajongót a Daily Star.
Íme Alysha Burney utolsó Youtube-videója:

A Jászai Mari-díjas színművész nyíltan állt ki a béke mellett. Benkő Péter ráadásul elegánsan odaszúrt az ellenzéknek is, amely szerinte teljesen alkalmatlan lenne az ország vezetésére.

Társadalmi és művészeti sikerrel zárult Mága Zoltán Országjáró Újévi Koncertsorozata.

Az internet népe felháborodott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.