Olyan dögös Zimány Linda legfrissebb fotóján, hogy leesik az állad.
Mint arról korábban a Metropol beszámolt, Zimány Linda nem keresi a szerelmet és nem gondolja, hogy az a bizonyos biológiai óra már ketyegne a számára. Vagyis úgy érzi, hogy pontosan ott tart az életében, ahol tartania kell. Építi saját vállalkozását és közben jogászként is dolgozik, vagyis remekül érzi magát a bőrében. Persze vágyik saját családra is és bízik benne, hogy ha eljön az ideje, megtapasztalja majd az anyaság örömeit is.
Szeretnék most már egy jó párkapcsolatot! Persze így is jól megvagyok, nem szomorkodom, de valóban vágyom most már erre. Az elmúlt két évben voltak már próbálkozásaim, tehát nem ültem végig otthon egyedül, de egyik sem fordult komolyabbra
– mondta Linda év elején a Hot! magazinnak.
Nekem ez a klasszikus családmodell a szimpatikus: az egész életre való társválasztás. Igaz, időbe telik megtalálni az igazit, ha viszont ez sikerül, akkor azt az embert teljes szívemből megbecsülöm majd
– mesélte korábban a Hot!-nak Linda.
Egy biztos, hogyha egyszer kiválaszt magának egy férfit, akkor az a személy az egyik legszerencsésebb lesz a világon. Legalábbis erről tanúskodik legfrissebb fotója is. Zimány Linda a hétvégén az Álmok éjszakáján vett részt, aminek alkalmából egy igazán elegáns, de mégis szexi ruhába bújtatta tökéletes alakját. A híresség ugyanis igazi démon fekete estélyi ruhájában.
Zimány Linda szexi fotóját ide kattintva tekintheted meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre