
Nem titok többé: ez történt karácsonykor Zámbó Jimmy villájában
Évek óta nem tudja eladni a család a csepeli villát, hiába próbálja. Zámbó Jimmy háza ennek ellenére nem volt üres az ünnepekkor!
Zámbó Jimmy egykori otthona a főváros XXI. kerületében, Csepelen néhány arra járó számára csak egy egyszerű családi háznak tűnik. A valóság azonban egészen más!

A kétszintes villa megannyi ereklyét és emléktárgyat őriz a Királyként emlegetett énekes életéből, és bizony ez az a ház, ahol Jimmy közel 24 évvel ezelőtt tragikus körülmények között életét vesztette. Mindez csak azért érdekes, mert a család több mint egy éve próbálja eladni a házat, ám hiába vitték már többször is lejjebb a vételárat, csak nem kopogtatott az új tulajdonos. Korábban még arról is szó esett, hogy esetleg múzeummá alakítják az énekes egykori otthonát, ám ezt azóta Jimmy legkisebb fia, Zámbó Adrián határozottan cáfolta.
Zámbó Jimmy háza jelenleg 109,9 millió forintért eladó, vagyis 20 millióval olcsóbban, mint egy évvel ezelőtt. De nem ez ám az egyetlen változás!
Míg a korábbi hirdetésben feketén-fehéren szerepelt, hogy az eladó ingatlan egykor Zámbó Jimmy háza volt, az új szövegben ez sehol sem látható. Minden bizonnyal a család döntött úgy, hogy nem hangsúlyozza a dolgot, bár korábban talán azt hitték, csak úgy csődülnek majd az érdeklődők, ha köztudott, ki lakott a XXI. kerületi házban.
Nem ez ám az egyetlen érdekesség, amit az új hirdetés tartalmaz. Azt is megemlítik, hogy Jimmy egykori otthona egy kis felújításon esett át.
„A ház alsó szintjén tisztasági festés történt 2024 októberében”
– áll a hirdetésben, amit itt tekinthető meg.
Zámbó Jimmy villája karácsonykor megtelt élettel
Az eladósorban lévő házban jelenleg Zámbó Adrián él az édesanyjával, és bizony egy különleges vendég is tiszteletét tette december 24-én, szenteste. Ő nem volt más, mint Adrián új barátnője, Angelika, akinek köszönhetően a villa megtelt élettel, és ami még ennél is fontosabb, szerelemmel!
Adrián több fotót és videót is kitett a karácsonyi készülődés meghitt pillanatairól, majd az estét egy közös képpel koronázta meg. A felvételen is jól látszik, hogy Zámbó Jimmy csepeli villájában ünnepelték az első közös karácsonyt.
Zámbó Adrián a neten ismerte meg új kedvesét
Zámbó Jimmy fia néhány héttel ezelőtt a Ripostnak mesélt új szerelméről. Bár Adrián először azt mondta, hogy nem szívesen kürtöli világgá a szerelmét, a magánéletét ugyanis szeretné megtartani magának, de annyit boldogan elárult, hogy:
„Ez egy nagyon friss kapcsolat, kevesebb, mint két hónapja alkotunk egy párt. Rengeteg időt töltünk együtt, hogy minél jobban megismerjük egymást, de annyit már most elmondhatok róla, hogy ő egy nagyon támogató, szeretetteljes nő. Pont olyan, amilyenre szükségem van. Egyébként a közösségi médiának köszönhetően ismertük meg egymást, de azt gondolom, ez ma már nem számít újdonságnak. Kevés olyan ember van, aki időhiány miatt nem ilyen felületen ismerkedik, és inkább eljár valahová. Köztünk minden remekül működik, nincs köztünk konfliktus, szóval annyit mondhatok, hogy nagyon boldog vagyok”
– nyilatkozta a Ripostnak Zámbó Adrián.
Top hírek


A Nagy Duett: íme a 3. adás legemlékezetesebb pillanatai - Galéria
Felidézzük ezzel a galériával A Nagy Duett 3. adását.

Till Attila keményen beszólt Horváth Tominak a Nagy Duettben
Horváth Tomit sem kellett félteni a beszólás miatt
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre