Ez most sokakat összetört.
Az év elején, márciusban az egyik legsokkolóbb hír az volt, amikor Katalin hercegné bejelentette, hogy rákos. Ezt azért is volt nehéz feldolgozni a világnak, mert nem sokkal korábban Károly király is bejelentette, hogy rákkal küzd, ez pedig azt jelenti, hogy a palota két kulcsembere is halálos betegségben szenved. Katalin ráadásul a királyi család egyik kedvenc tagja, és mindenki nagyon aggódott azért, hogy mi lesz a gyerekek édesanyjával. Szeptemberben aztán jó hír érkezett: befejeződött a kemoterápiás kezelése. Most azonban újra nagy az elkeseredettség a rajongók körében.
Szeptembertől tehát eltűntek a rákos sejtek Katalin szervezetéből, októberben pedig ismét munkába állt, ettől függetlenül azonban nagyon vigyáznia kell magára, és nagyon óvatosnak kell lennie. Nem szabad hirtelen megterhelnie magát, éppen ezért nem is tud olyan sok szereplést elvállalni.
Minden év egyik legcsillogóbb királyi eseménye Angliában a Diplomáciai Testület fogadása, amely során a világ legbefolyásosabb emberei találkoznak. A tavalyi évben pedig Katalin csillogott a leginkább: csodás tiarájában, mesés, flitteres ruhában jelent meg, és valósággal tündökölt. 2024-ben a tegnapi estén került sor erre a fontos eseményre, a rajongók pedig döbbenten vették tudomásul, hogy Katalin nem jelent meg. Mindenki aggódni kezdett, ám a szakértők megnyugtató választ adtak.
Katalinnak sok pihenésre van szüksége, és bár már dolgozik, az idei nyilvános fellépéseit lemondta. Ez alól egy kivétel van: karácsonykor részt fog venni a Westminister-apátság istentiszteletén. Ezenkívül azonban otthonról végzi a teendőit, nem fog nyilvánosan megjelenni többé – írja a TownandCountryMag.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre