Rutinvizsgálatnak indult... – Schmied Zoltán elmesélte kisfia drámai születését

Schmied Zoltán örül, hogy sok munkája van, ugyanakkor a gyermekei jelentik számára a világot. Harmadik gyermeke, Milán rendhagyó körülmények között jött a világra. A Centrál Színház művésze a Hot! magazinnak adott nagyinterjút.

Hot!: A tervezettnél egy kicsit később találkoztunk, mert jelezted, hogy tovább dolgozol. Ennyire elfoglalt vagy a nyáron?

Schmied Zoltán: „Az idei nyár kicsit lazább, mint a tavalyi, ebben az évben már tudtam nyaralni is! (Nevet) Kétszer is eljutottam a tengerpartra, ami azért ritka. Mindkét alkalommal Horvátországban voltam, egyszer mindhárom gyermekemmel és a feleségemmel, egyszer pedig csak hármasban a kisebbik fiammal és Katival. (Ágoston Katalin színésznővel – a szerk.) Illetve voltam a Balatonnál is; igaz, ott játszottam, de azért félig az is nyaralás!”

Hot!: Mit lehet a „félig nyaralás” alatt játszani a Balaton partján?

Schmied Zoltán: „Májusban és júniusban próbáltuk Molnár Ferenctől a Játék a kastélybant, amit Szigligeten mutattunk be, és nyolc előadást játszottunk belőle. A budapesti bemutatója szeptember 14-én lesz a Centrál Színházban, így már zajlanak a felújító próbák. Nagyon szeretem Molnárt, mert mindig kicsit több van a mondatai mögött, mint amit elsőre gondolnánk. Nagyon sokat tud az emberekről, az érzelmekről és természetesen a színházról... ettől áll olyan közel hozzánk... De ott van a többi előadás, amiben játszom, sorozatot forgatok, és ki tudja, mit hoz még a szep­tember.”

Hot!: Ez már így is soknak hangzik.

Schmied Zoltán: „Mindig azt mondom, szerencsés ember vagyok, hogy ennyit dolgozhatok. Egy színésznek addig jó, amíg sok a lehetősége. Én játszom a színházban, forgatok, és a hangommal is dolgozom. 

Régóta úgy vállalok el munkákat, hogy azzal ne csökkentsem a családommal töltött órákat, ami most még inkább fontos, mert a legkisebb gyermekem még pici.”

„Az együtt töltött idő a legnagyobb segítség”

Hot!: Egy parkban fotóztunk téged, és említetted, hogy ide jártok sétálni a lassan 6 hónapos Milánnal. Ezek szerint ez a te reszortod a kisfiú körüli feladatokból?

Schmied Zoltán: „Nincsenek kiosztott feladatok, egyszerűen csak ide járunk vele a feleségemmel, sőt, a két nagyobbik gyermekemmel, Boldizsárral és Borbálával is. Igaz, ők már kevésbé akarnak csak sétálni, nekik már más programokat is ki kell találni. A picinek nagyon jó, mert ez egy nyugodt környék, jókat alszik, ha pedig felébred, akkor nézegetheti a kis halakat a tavacskában. Épp arról beszéltünk Katival, hogy amíg várandós volt, addig azért sétáltunk, mert neki jót tett, most pedig azért, mert a kisfiunknak tesz jót.”

Hot!: Azt mondtad, nincsenek kiosztott feladatok, de gondolom, sok terhet leveszel Katalin válláról.

Schmied Zoltán: „Teregetni én szoktam legtöbbször. (Nevet) Mindenben próbálok támaszt nyújtani, de például az éjszakai felkelésnél, az etetésnél egyelőre kevesebb hasznomat veszi. Úgy gondolom, most az együtt töltött idő a legnagyobb segítség. Arra koncentrálok, hogy minél több időnk legyen hármasban, és hogy amennyit lehet, a nagyobb gyerekeimmel is legyek, illetve együtt, öten is szerezzünk közös élményeket. A támogatás az évad kezdetével előtérbe kerül majd, mert a feleségem is visszatér a színpadra, bár egyelőre csak két előadásban. Akkor majd be kell osztanunk, ki mikor játszik és mikor van a fiunkkal, de a nagyszülőkre is számíthatunk.”

„A velük való kapcsolatom a lényem része”

Hot!: A feleséged korábban azt mondta, hogy a szülés előtt, a műtő ajtajában a tőled való elválás volt a legnehezebb Milán születésében. Te hogyan emlékszel arra a napra?

Schmied Zoltán: „Az egy váratlan helyzet volt, csak egy rutinvizsgálatra mentünk a kórházba, nem számítottunk rá, hogy Milán aznap meg is születik. De kiderült, hogy vészhelyzet van: terhességi mérgezés áll fenn, ezért császármetszéssel azonnal világra kell jönnie. 

Amikor a műtőhöz értünk, egyetlen sziával és öleléssel búcsúztunk el. Én nem nehéz, hanem megható pillanatnak nevezném. Jó és rossz érzés volt egyszerre, aggodalom és szeretet volt abban a pillanatban, amikor egymásra néztünk, és tudatosult, hogy akkor őt beviszik, én kint maradok. Fizikailag csak három méterre voltam tőle, de ott volt közöttünk az ajtó. A gyerekorvos és egy nővér ott állt, figyelték a műtétet, én pedig őket. Azért voltam nyugodt, mert láttam rajtuk, hogy minden rendben. Majd az orvos egyszer csak szólt, hogy kint van a baba. 

Hot!: Ez szép kezdete az apa-gyermek kapcsolatnak. A két nagyobbal milyen a viszonyod?

Schmied Zoltán: „Hála istennek nagyon jó! A kislányom 12 éves, a nagyfiam 16. Sokat találkozunk, és nincs olyan nap, hogy ne beszélnék a gyerekeimmel, mindent tudok róluk. 

Persze ők már nagyok, más dolgok is érdeklik őket, mint az apukájuk. Annak nagyon örülnek, hogy van egy kistesójuk, és engem ez is foglalkoztat, hogy hogyan viszonyulnak hozzá, mennyire szeretik, mennyit foglalkoznak vele. A kislányomat egyelőre sokkal jobban érdekli, nagyon szeret vele lenni, de a fiam is egyre jobban kinyílik az öccse felé. Igaz, ő egy 16 éves fiú, és ebben a korban nem az a legfontosabb dolog a számára, hogy babázzon.”

Schmied Zoltán nagyon nem szereti a hazugságot

Hot!: Hogyan élted meg, amikor egy évre Spanyolországba költöztek az édesanyjukkal?

Schmied Zoltán: „Megbeszéltük az anyukájukkal a költözést, de az első három hónap borzasztó nehéz volt nélkülük. Amikor nem találkozhattunk – hiszen ott volt a Covid –, csak beszélhettünk, de azt mindennap. Tudtam, hogy nehéz lesz, fölkészültem, és el tudtam fogadni. Aztán amikor már mehettem hozzájuk, és ők is jöhettek, akkor már jobb lett. De ma már nincsenek külföldön, és örülök, hogy közel vannak hozzám.”

Hot!: Egy másik darab kapcsán azt nyilatkoztad, egy kapcsolatban fontos, hogy ne maradjon az emberben tüske. Benned maradt esetleg valamivel kapcsolatban tüske?

Schmied Zoltán: „Úgy érzem, hogyha volt is bennem tüske akár a magánéletben, akár a szakmámban, az ma már nincs ott.” 

A konfliktusokat is igyekszem intelligensen és őszintén megoldani, mert a mellébeszélést, a sunyítást és főleg a hazugságot nagyon nem szeretem. Sok minden elkerülhető, ha nyílt, őszinte beszéddel rendezzük a nézeteltéréseket.”