
„86 éves vagyok, és még mindig élek” – Több operáción esett át Koncz Gábor
A színművész gerincébe csavarokat raktak be, és csípőprotézis műtéten is átesett. Koncz Gábor ennek ellenére úgy érzi, az egészségi állapota mégsem az igazi.
Ki hinné?! Júliusban töltötte a 86. életévét a színészlegenda. Koncz Gábor két műtéten átesett át az elmúlt időszakban, mégsem elégedett az egészségi állapotával.

Koncz Gábor gerincébe csavarokat raktak be
A csípőprotézis műtétem óta nem igazán javult semmi, annak ellenére sem, hogy a legjobb orvos műtött meg.
„A gerincemet is operálták nemrég, egy csomó csavart raktak bele, de sajnos még mindig fáj. Ugyanakkor tulajdonképpen egy szavam sem lehet, hiszen nyolcvanhat éves vagyok, és még mindig élek.”
Szerencsétlen Mihályi Győző haverom nemrég ment el, mindössze hetvenévesen.
„Nagyon sok kollégát és barátot veszítettem el az elmúlt időszakban” – mondta a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes művész, a Soproni Petőfi Színház, a Turay Ida Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja aki az ars poeticájáról is beszélt.
„Amit most mondok, már elmondtam pár interjúban. A kollégáim biztos megjegyzik majd, hogy «ezt már hallottuk, Gabikám». De még párszor biztosan elmondom, hiszen ez az én ars poeticám. Az a célom, hogy mindenki megjegyezze!
A becsület, bár manapság nem divat, sok embernek mégis fontos, közéjük tartozom én is.
„Tudom, hogy idővel, talán már csak a halálom után, de kamatozni fog. Ahogy Petőfi írta: »Mert jaj a háznak, mely alapba’ gyönge…« Ez a sor a mai világban is megállja a helyét. Talán nyers vagyok, de sosem volt célom, hogy mindenki szeressen” – fejtette ki a Star magazinnak adott interjújában a színészlegenda.

86 évesen is vadászik
Koncz Gábor nagyon szereti a nyarakat, ami idén sem volt unalmas számára.
„Itt Gödön pedig a nyár maga a mennyország. Nem olyan ám, mint Budapesten, mert itt jár a levegő. Kint lehetek a természetben: hol a Balatonra, hol vadászni megyünk, hol pedig az úszómedencémben úszkálok. Mondjuk, most épp a légkondi alatt ülök. Görögországba készülünk a feleségemmel – rohan az idő, már nyolc éve alkotunk egy párt” – tette hozzá.
Top hírek


Britney Spears segítette Herceg Erika karrierjét: „Nem tudom, hogy ezt elmesélhetem-e kamerák előtt…”
Herceg Erika meghökkentő emléket idézett fel Britney-ről.

Miló Viki és a Házasság első látásra Danija összejöttek? Kármen exférje végre megszólalt a kapcsolatukról
A nézők már alig várták, hogy valamelyikük színt valljon.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre