Ma 86 éves ez a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, akit apja papnak szánt

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész apja először papnak vagy orvosnak szánta, ám sem a cölibátust nem tudta volna elképzelni, sem a vér látványát nem bírja. Kamaszként bokszoló szeretett volna lenni, 16 évesen azonban kikapott a ringben, ami elvette a kedvét ettől a sportágtól.



Megosztás
Szerző: Bagó Bernadett
Létrehozva: 2024.07.08.
Módosítva: 2024.07.08.
ez lesz ma Koncz Gábor időjárás

Ma lett 86 éves a színész

Koncz Gábor 1938. július 8-án született Mezőkeresztesen. 1959 és 1963 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, Ádám Ottó osztályában kapott színészi diplomát. Pályája kezdetén egy-egy évet vidéki színházakban játszott, 1963-tól Kecskeméten, majd 1964-től Miskolcon. 1965-től a József Attila Színház, 1974-től a Vígszínház társulatának művésze volt. 1981-től a Mafilm társulatához tartozott. Olyan filmekben szerepelt többek között, mint az Egri csillagok, A dunai hajós, Fekete gyémántok vagy A kőszívű ember fiai. 1984-től a Madách Színház színésze volt. 1992-től szabad foglakozású művészként több társulatban is dolgozott. Többek között Éless Béla társulatában, a Karinthy Színházban, a Centrál Színházban, a Turay Ida Színházban, a Körúti Színházban, a Budaörsi Latinovits Színházban, a Soproni és a Veszprémi Petőfi Színházban. Színészmunkája mellett színházi rendezéssel is foglalkozik. 2012-től az Újszínház társulatának művésze. Két lánya van: Tekla, aki nemzetközi vízisíbíró és egy kereskedelmi kft. ügyvezető igazgatója, illetve Regina, aki modellkedik. 1997-ben megnősült, felesége Konczné Kádár Kata. 2007-ben Kaszkadőr nélkül címmel jelentette meg önéletrajzi könyvét.

1969, a Magyar Rádió 1-es stúdiója, Jeszenyin Pugacsov című művéből készült rádiójáték felvétele. Török Tamás rendező és Koncz Gábor színművész – Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

155 évvel ezelőtt született Kandó Kálmán

Kandó Kálmán 1869. július 8-án született Pesten, majd 61 évesen, 1931. január 13-án elhunyt Budapesten. Az indukciós motor fejlesztője, a villamosvasút egyik megteremtője. A régi nemesi egerfarmosi és sztregovai Kandó családból származott. 1898. szeptember 11-én Rozsnyón eljegyezte, majd 1899. február 2-án Terézvárosban feleségül vette Posch Ilona Mária Petronellát, aki később, 1913. július 9-én veseelégtelenségben elhunyt. Petronellától két gyermeke született, egy fiú- és egy lánygyermek. A fia 1922. október 18-án öngyilkos lett, míg lánya 1923. július 7-én férjhez ment, és 1924. június 5-én megszületett unokája, György. Tanulmányai alapján jó tanuló volt, hiszen 1892-ben avatták okleveles gépészmérnökké a Király József Műegyetemen, ahol minden szigorlatát kitűnő eredménnyel tette le.  Hazai sikerei után egy ideig még Olaszországban dolgozott, hazatérése után ismét a Ganz gyárban talált munkát, amelynek később a vezérigazgatója lett. Az ő kezdeményezése és vezetése által kezdtek el foglalkozni a gyárban a háromfázisú villamosvontatással. Villamosították az olaszországi Valtellina vasutat, amely Európa első villamosított fővonala volt. 1907-től 1915-ig Olaszországban élt, majd az I. világháború kitörésekor hazajött.
 

Már nincs sok hátra a lomtalanításból a 14. kerületben

Július 8-án, hétfőn a XIV. kerület 8-as körzetén van a sor. Budapest közterületi rendjének és tisztaságának megóvása érdekében arra kérik a lakosságot, hogy a lomokat csak a címükre vonatkozó napon, 18 óra után készítsék ki. A nem a megjelölt időpontban történő lomkikészítés közterület-szennyezési szabálysértésnek minősül. Arra kérik a lakókat, hogy a lomokat a lakóházuk előtti, az FKF hulladékgyűjtő járműveivel jól megközelíthető közterületre helyezzék ki úgy, hogy a gyalogos- és autósforgalmat ne akadályozzák. Kérik, hogy az úttestre, bicikliútra, zöldterületre ne helyezzenek lomot. Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagy darabos hulladék (pl. elhasználódott bútorok, ágybetétek, szőnyegek) helyezhető ki a ház elé. Fontos megemlíteni, hogy az idei évtől a Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (FKF) munkatársai elkülönítetten gyűjtik be a lomtalanítások időszakában. A fából készült lomok szelektív begyűjtése ugyanis lehetővé teszi ezen értékes anyag hatékony újrahasznosítását, tehát ezért is fontos, hogy a fahulladékokat az egyéb lomoktól elkülönítve helyezzék ki a lakók, hogy azokat lehetőség szerint külön célgéppel el tudják szállítani. A fahulladékok közé helyezhető: tömör fa, deszka, léc, forgácslap, lapra szerelt bútorok (a bútor részét képező zsanér, kilincs, fióksín, csavarok benne maradhatnak), OSB-lapok, rétegelt lemez, lapra szerelt faláda, rekesz, raklap. Kérik, hogy a fahulladékok közé senki ne helyezzen kerti zöldhulladékot, nem lapra szerelt bútort, kárpitozott bútort, egyéb anyagot tartalmazó fahulladékot (pl. rászögelt szövet, ráragasztott tükör), MDF/HDF lapot, fa nyílászárót.

Ezeken a helyeken adhatsz ma vért Budapesten

Vért adni rendkívül fontos, főleg olyannak, aki azonnali segítségre szorul. Az ország számos pontján meg tudod ezt tenni, de mi most nézzük, hogy a fővárosban hol lesz erre lehetőséged július 8-án:

  • Reggel 7-től egészen este 19-ig a Közép-magyarországi RVK Intézetben lesz erre lehetőséged (1113 Budapest, Karolina út 19–21.)
  • 12 órától 17:30-ig bezárólag a Sugár Üzletközpont II. emeletén (1148 Budapest,
    Örs vezér tere 24.)
  • Szintén 12-től, de fél órával tovább, 18 óráig a Europeum Plázában várnak rád (1088 Budapest, Blaha Lujza tér 5.)
  • Újpesten is ugyanez a helyzet: 12 és 18 óra között lesz lehetőséged az Újpesti Ifjúsági Házban véradásra (1042 Budapest, István út 17–19.)
  • 13 órától pedig egészen 18 óráig bezáróan a Kondor Művelődés Házban lesz rá lehetőséged (1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8.)

Napsütés, eső, zivatarok

A Köpönyeg.hu előrejelzése szerint intenzív, de rövid ideig tartó esőzésekre számíthatunk a kora reggeli óráktól egészen a késő délutáni órákig. A legalacsonyabb hőmérséklet 20, míg a legmagasabb túllépi a 30 fokot, és akár 33 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Nem véletlen tehát, hogy emiatt az UV-sugárzás is megnő, és mintegy 6-os magasságig emelkedik. A WHO javaslata szerint a 3-as vagy ennél magasabb szintű ultraibolya sugárzás esetén használjanak ernyőt, napvédő krémet és kalapot.

Fantasztikus fotókat nézhetsz a diplomakiállításon

A MOME Fotográfia BA hallgatóinak nyílik diplomakiállítása július 8-án, 18 órától a Nyolc és fél kiállítótérben. A kiállítás betekintést nyújt a végzős diákok személyes érdeklődési területeibe az elmúlt három évről, bemutatva az osztály szerteágazó vizuális nyelvét. A tárlat különlegessége, hogy a fotográfia mellett mozgóképes és 3D-s alkotások is helyet kapnak, ezzel is hangsúlyozva a fiatal művészek kísérletező attitűdjét a vizuális művészetek terén. A megnyitót követően az egyetemi évek nosztalgiáját felidézve palacsintasütésbe fognak a kiállító alkotók. Mindemellett a Csiga zenekar, a Denevér zenekar, illetve Klöpfler Tibi és Cseke Tamás DJ szettje fog az este további részéhez hangulatot biztosítani. A kiállításmegnyitóra és az azt követő bulira a belépés díjtalan.

Anyukáknak és kismamáknak való program a Millenárison

A budai baba-mama klub szervez július 8-án 10 és 11:30 közöttre egy kifejezetten anyukáknak és kismamáknak való programot, amelyre elhozhatják a 0 és 3 éves kor közötti gyermekeiket erre a szabadtéri játszókörre. Mivel a Vízivárosi Klub nyári szünetre ment, ezért az alkalmaikat ritkábban, és a Millenáris Parkban, a Nemzeti Táncszínház melletti füves területen fogják megrendezni. A program a gyermekeknek mondóka, sok-sok játék, a felnőtteknek pedig egy kis kötetlen beszélgetés lesz. A szervezők kérik az érdeklődőket, hogy hozzanak magukkal plédet, kifekvőt, játékokat, esetleg egy kis rágcsálni- és innivalót. A klub ideje alatt szakképzett babahordozási tanácsadóktól is kérdezhetsz, segíteni tudnak kötésjavításban, hordozóeszköz-beállításban. Ha van ilyen igényed, azt jelezd nekik előre üzenetben a Facebook-oldalukon! Ha szeretnél hordozót kölcsönözni, akkor a kölcsönzési szándékodat is jelezd előre üzenetben!

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás