
Autótűz az Alkotás úton: négy fiatal utazott a kocsiban – Fotók
Nagy lángokkal égett az autó.
Kigyulladt egy autó Budapest I. kerületében, az Alkotás út és a Krisztina körút találkozásánál csütörtök hajnalban. A verda menet közben kezdett el füstölni, majd rövid időn belül teljes egészében lángba borult. A kocsiban utazó négy fiatalnak szerencsére sikerült időben kiszállnia, így senki sem sérült meg a tűzeset során.

A tűz nemcsak az autóra korlátozódott: a lángok továbbterjedtek a környező, kiszáradt aljnövényzetre is, mintegy néhány négyzetméteres területen okozva tüzet. A helyszínre a fővárosi hivatásos egységek mellett a Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai is kivonultak. A beavatkozók egy habsugár és egy gyorsbeavatkozó eszköz segítségével fékezték meg a tüzet, majd visszahűtötték a kiégett járművet.
A hajnalban ébredők drámai látványnak lehettek szemtanúi, ám a gyors tűzoltói beavatkozásnak köszönhetően a tűz nem okozott nagyobb kárt, és személyi sérülés sem történt.
A tűz nemcsak az autóra korlátozódott: a lángok továbbterjedtek a környező, kiszáradt aljnövényzetre is, mintegy néhány négyzetméteres területen okozva tüzet. A helyszínre a fővárosi hivatásos egységek mellett a Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai is kivonultak. A beavatkozók egy habsugár és egy gyorsbeavatkozó eszköz segítségével fékezték meg a tüzet, majd visszahűtötték a kiégett járművet.
A hajnalban ébredők drámai látványnak lehettek szemtanúi, de a gyors tűzoltói beavatkozásnak köszönhetően a tűz nem okozott nagyobb kárt, és személyi sérülés sem történt.
Top hírek


Csak mandulagyulladás - ezzel rázták le az orvosok az anyát: a 12 hónapos kislánya az életéért küzdött

"Valaki tudja, honnan származnak!" - Gyerekek maradványaira bukkantak az elhagyatott mezőn
"Valaki tudja, honnan származnak ezek a gyerekek!"
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre