
Tom Cruise titka kiderült: betanult szöveget kellett ismételgetnie filmje érdekében
A világsztár biztosra akart menni.
Tolvai Reni olyan szexi ruhában tündökölt, ami ellopta a showt a hangjától.
Nincs megállás: Elképesztő átalakulásokkal és bámulatos előadásokkal vette kezdetét a Sztárban Sztár All Stars ötödik élő show-ja.
Az első produkció során Pál Dénes egy kicsit rá is ijesztett a zsűrire, meg a nézőkre is. Majd jött Puskás Peti, akitől azonnal minden figyelmet ellopott Tolvai Reni és ész veszejtően dögös megjelenése. Tolvai Reni Rihannaként mutatta meg magát, amihez mérten rendkívül kihívő öltözetet kapott és szexistennőként szántotta fel a színpadot. Stohl András egyenesen képtelen volt rá, hogy Tolvai Reni produkciójára figyeljen.
„Nehéz volt odafigyelni, hogy mit énekelt. Nem azt a feladatot teljesítettem, ami rám volt bízva”– magyarázta Stohl András.
Rami is viccelődött: „Közben megjött a férjem a gyerekért, de gyanús volt, hogy maradni akar!”.
Reni legutóbb szintén egy szexi démon volt, hiszen Doja Cat, Demons című dalát adta elő az élő műsorban, melynek kedvéért földig érő, platina szőke hajkoronában és szinte semmit sem takaró szettben láthattuk.
A világsztár biztosra akart menni.
A legmagasabb szintű fenyegetettségi kategóriába kerültek.
„Hamarosan érkezik a kis nyári csoda” – írta az üzletasszony.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.