„Még nem százszázalékos a beszédem” — így van harmadik sztrókja után a magyar mulatós sztár

Az énekes 2022-ben hat hetet töltött kórházban, szerencsére már jobban van. Sláger Tibó most élő adásban vallott állapotáról.



Megosztás
Szerző: Doris
Létrehozva: 2024.08.14.
Módosítva: 2024.08.14.
Mokka Sláger Tibó sztrók színpad

Elsőként a Bors számolt be arról még 2022-ben, hogy Sláger Tibót hetek óta kórházban kezelik. A zenész február 18-án kapott harmadjára agyvérzést.

Sláger Tibó
A Sláger Tibó dalokat újra élvezheti közönség a zenész felépülése után Fotó: Sláger Tibó

Három-három hetet töltött a neurológián és rehabilitáción, ahol gyógytornász és logopédus segítette a gyógyulásában. Sláger Tibó végül hat hét után térhetett haza, ám még hosszú folyamat várt rá.

Itthon vagyok végre, és már hódolok a régi hagyományaimnak. El is mentem medvehagymázni! Ölelek mindenkit szeretettel

– írja posztjában.

Sláger Tibó most, két évvel később a TV2 Mokka vendége volt, ahol őszintén beszélt jelenlegi állapotáról, valamint azt is elújságolta, hogy visszatért a színpadra, miután újra kellett tanulnia járni és beszélni.

„Nagyon jól érzem magam, újra beindultak a bulik, az élet, úgyhogy nem panaszkodhatok. Csak még nem százszázalékos a beszédem, de ezt úgyis hallani lehet. Nagyon meredek dolog volt ez számomra, de szerencsére túl vagyok ezen, és a harmadik sztrók után ez egy újjászületés. Hat hétig voltam kórházban, ebből hármat a szubintenzíven, és hármat a rehabilitációs központban.”

Alapvetően magas a vérnyomásom, a harmadik sztrók is ennek tudható be, és az előző kettő is. Most olyan táplálkozásba és mozgásba kezdtem bele, ami célravezető

mesélte a kamerák előtt Sláger Tibó fellépéseiről és az egészségi állapotáról a két műsorvezetőnek, Pachmann Péternek és Orosz Barbinak.

A zenész azt is elmesélte, hogy a Zenebona című műsor színpadára tért vissza, és mindent megtesz azért, hogy megőrizze az egészségét és a beszéde is százszázalékos legyen.

Sláger Tibó tavaly nagypapa lett

Bár nem indult jól Sláger Tibó 2022-es éve, a második fél évben és tavaly már csupa örömteli dolog történt vele és családjával. Tavaly szeptemberben megnősült egy szem fia. A lagziról örömmel mesélt a Borsnak, azonban a másik nagy boldogságát, hogy nagypapa lesz – a fiatalok kérésére – idáig magában tartotta. Most, hogy minden a legnagyobb rendben zajlott, nem titkolja tovább: megszületett az első unokája.

„Szavakba nem lehet foglalni, mennyire boldogok vagyunk a feleségemmel. Amióta megtudtuk, hogy úton van a fiamék gyermeke, egyre inkább vártuk a napot, hogy megszülessen”

 – kezdte a Borsnak az énekes-dalszerző. 

„Tegnap hajnalban érkezett meg, kissé türelmetlenül számoltuk vissza a napokat.” 

Felhőtlen az örömünk, és természetesen túl vagyunk az első találkozáson is, igaz, egyelőre csak a szemünkkel vehettük szemügyre. Gyönyörű nevet választottak a fiamék, Emília lett a kisunokám.

„Csodálatos baba, már most büszkék vagyunk rá. Reméljük, hogy mielőbb hazamehetnek, és személyesen is megismerkedhetünk vele” – mondta a boldog nagypapa.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás