Ezt se tudtuk eddig: innen kapta a nevét a Bikini együttes

A legtöbben vélhetően nem gondolkodnak rajta, hogy honnan eredhet a Bikini együttes neve, hiszen biztosak benne, hogy a női fürdőruhára utal. Sok év után most kiderült, hogy szó sincs erről. A Bikini alapítója elmesélte a történetet.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.07.07.
koncert Bikini (zenekar) Németh Alajos Lojzi zenei

A Bikini együttes alapítója, Németh Alajos Lojzi életében a zenei jövő hamar egyértelművé vált: elvégezte a Zeneakadémia Bartók Konzervatóriumának dzsessz tanszakát, mindössze 17 és fél éves volt, amikor bekerült az Interbrass együttesbe, később a Mini basszusgitárosaként folytatta, és 1982-ben az ötlete nyomán megalakult az Ős-Bikini.

A Bikini együttes alapítója, Németh Alajos Lojzi
A Bikini alapítója, Németh Alajos Lojzi mindig is zenei pályára szeretett volna menni (Fotó: MTVA)

Nagy magányában álmodozott róla

Sőt, nem is egyedül, hanem bátyjával, akivel az volt a kedvenc időtöltésük, hogy hangszerboltba jártak és közben zenei karriert képzeltek el maguknak. Németh Alajos Lojzi nagy családban nőtt fel, szüleivel és két testvérével a vakációkat jellemzően a börzsönyi nyaralójukban töltötte. A Máté Péter-díjas zenész, A Dal 2024 zsűritagja a Duna nyári műsorának, a Hogy volt?! – Nyári emlékek idei évadának első vendégeként elmesélte, hogyan lett az együttes neve az, amit ma már mindenki ismer: 

Sokan azt gondolják, hogy a női ruhadarabra utal a zenekar neve, ami egyébként nem is lenne rossz, mert a fanyar humor megvan a zenekar dalszövegeiben, de a névválasztásunk azért ennél komolyabban alakult. Nagy Feróval tanakodtunk, hogy mi legyen a zenekar neve. A Beatrice örököseként mindenképpen »b« betűvel kezdődő szót kerestünk, és így jött a Bikini név, a Bikini-szigetre utalva, ahol atomkísérleteket végeztek az amerikaiak. Hogyha a patkány túléli az atomrobbantást, akkor a mi nevünk is élje túl a korokat. Úgyhogy így lettünk Bikini

– osztotta meg a zenekar elnevezésének történetét.

Németh Alajos Lojzi a magyar könnyűzene ma is meghatározó alakja, aki elmesélte, hogy sok szép emléket őriz az Országos Rendező Iroda (ORI) által szervezett koncertekről és turnékról, de az igazi pihenést számára az jelenti, amikor a tengerparton lehet, régi kedvence a horvát Kvarner-öböl. A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás