Nagy Bandó Andrást megpróbálták átverni, rendőrséghez fordult

A csalóknál nincs határ. Újabb és újabb „ötlettel” állnak elő, hogy megtalálják a módját, miképpen tudnának pénzt vagy sok esetben adatokat kicsalni az áldozatoktól. Nagy Bandó Andrásnál is bepróbálkoztak, mindhiába… A humorista rendőrséghez fordul.



Megosztás
Szerző: Mona
Létrehozva: 2024.06.13.
Módosítva: 2024.06.13.
Nagy Bandó András átverés rendőrség csalás

Egyre inkább gyarapodik a telefonos csalások száma és formája. A gyanútlan embereket próbálják átverni, a csalók pedig gyakorlatilag kifogyhatatlanok az ötletekből. Ha az egyik módszerük már túlságosan „ismertté” válik, mindig kitalálnak valami újat, amivel pénzt próbálnak lehúzni az emberekből. Nagy Bandó Andrást sem kímélték. 

Nagy Bandó András
Nagy Bandó András az SMS után azonnal rendőrséghez fordult Fotó: Zsolnai Péter

Nagy Bandó András kissé elbizonytalanodott a gyanús SMS láttán

A humorista-író ugyanis több alkalommal kapott gyanús SMS-t, ám az utolsó kissé őt is elbizonytalanította, ugyanis a rendőrségre hivatkozva érkezett. Rögtön utána járt az üzenetben olvasható követelésnek, és hamar kiderült, ez is egy átverés.

!!!! Újabb csalás a láthatáron… Ha ilyen üzenetet kaptok, erről a számról, nehogy befizessétek!!!!

A rendőrséghez futott be a hívásunk és megerősítették, hogy nincs ilyen összegű bírság. 

Adjátok tovább ismerőseiteknek! Bandó, Rita” – áll Nagy Bandó András Instagram-oldalán megosztott posztjában, mely azt az üzenetet is csatolta, amit figyelmeztetésképpen kapott SMS-ben.

„Akit bármi gyanús »támadás« ér: azonnal kontrollálni, aztán szétkürtölni”

A Metropol megkereste a Karinthy-gyűrűs előadóművészt, aki lapunknak elárulta, fontosnak tartja, hogy az ilyen és ehhez hasonló csalássorozatokról tájékoztassuk embertársainkat.

Mondhatom: »természetesen« nem ez az első »lenyúlási« kísérlet, amivel próbálkoztak az effélékre szakosodott csibészek” – kezdte lapunknak.

Ami érdekessége, hogy ugye birtokukban volt, lehetett egy rendőrségi felszólítás, fejrésszel, címmel, telefonszámokkal, és emiatt, ebből következően »hitelesnek« tűnt, tűnhetett volna a felszólítás.

Persze mi azonnal gyanakodtunk, és végiggondoltuk, hol voltunk május 28-án, tehát azon a napon, amikor a csalók küldeménye szerint tilosban parkoltunk. Két rövid autózásunk volt Pécsett, először egy étterem parkolójában álltunk meg, szabályosan, másodszor közel Pécs belvárosához, ott sem tilosban. És e-kocsival, tehát még parkolóban sem szabálytalankodhattunk volna, ingyenes. Azonnal felhívtuk a látható telefonszámot, a rendőrség alkalmazottja be is jelentkezett, s meg is nyugtatott bennünket, hogy ez csalás, nem kell fizetnünk."

Ekkor azonnal közkinccsé tettük, szétküldtem a levelező körömnek, az internet pedig ilyenkor a legjobban szolgál, sok ezer embert szólítottunk meg, figyelmeztetve a csalásra és a csalók akciójára.

Ezt kellene tennie mindenkinek, akit bármi gyanús „támadás” ér: azonnal kontrollálni, aztán szétkürtölni. Örülünk, ha sokaknak segítettünk” – nyilatkozta Nagy Bandó András.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás