
„Mondanám, hogy nem vagyok irigy...” A bikinis Rubint Rékánál szexibbet ma már nem látsz!
Ezt a látványt semmi esetre se hagyd ki!
Tisztességtelen ajánlatot kapott Köllő Babett.
Köllő Babett egy gyönyörű és tehetséges sztár, aki mindenkit elvarázsol a stílusával, személyiségével és persze a páratlan szépségével. Állítólag rendszeresen megkörnyékezik őt a pasik, még úgy is, hogy sok-sok éve boldog házasságban él szeretett férjével – sőt, még tisztességtelen ajánlatot is kapott már.
Köllő Babett elárulta, hogy volt olyan alkalom, hogy egészen elképesztő összeget ajánlottak fel neki egyetlen éjszakáért, de azt nem részletezték, hogy pontosan mit is kellene tennie ezért a pénzért. Persze ő nemet mondott, pedig egy olyan összegről van szó, ami biztos, hogy sokakat elgondolkodtatott volna.
Köllő Babett megosztotta, hogy az eddigi legmagasabb ajánlat 4,5 millió forint volt azért, hogy együtt töltsön valakivel egy éjszakát.
A híresség még viccelődött is azon, hogy egyáltalán nem tudja, hogyan jött ki ez a szám. Szerinte könnyen lehet, hogy igazából 5 millió forintot ajánlottak, csak valaki levett egy 500 ezer Ft-os közvetítői díjat.
Volt, aki azt mondta, hogy szívesen lenne Köllő Babett szponzora. Ez is hasonló dolgot jelent, mint az előző ajánlat, csak hosszabb távon működött volna a „megállapodás” – természetesen ezzel a lehetőséggel sem élt a sztár.
Ezt a látványt semmi esetre se hagyd ki!
Egy új könyv rántotta le a leplet.
Egy év után végre hazavihették!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.